A LÉLEK VEZETÉSÉNEK ENGEDVE

A Szentléleknek nagy szerepe volt Jézus életének minden részében. A Szentlélektől fogantatott (lásd Mt 1:20). Olvashatjuk, „mint kené fel őt az Isten Szentlélekkel és hatalommal” (ApCsel 10:34-38; lásd még Mt 3:16-17). Krisztus egész életében engedelmeskedett az Atya akaratának (Jn 8:29; Zsid 10:7).

Olvassuk el Fil 2:5-8 verseit! Jézus Szentlélekkel teljes életének mely részeiről értesülünk ebben a leírásban?

Krisztus, aki „Istennek formájában” volt, vagyis Isten volt, „önmagát megüresíté”, lemondott Istenével egyenlő kiváltságairól és előjogairól, „szolgai formát vévén föl”.

Jézus az Atya akaratát szolgálta, „megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig” (Fil 2:8). Jézus élete példa arra, hogy milyen a Szentlélekkel teljes élet: készséges engedelmesség és az Atya akaratának alázatos elfogadása jellemzi. Szolgálatra szentelt, imádságos élet, amikor az ember szenvedélyesen vágyik arra, hogy mások is üdvözüljenek és az Atya országába jussanak.

Pál apostol kijelenti, hogy a Lélekkel betöltekezett, újszövetségi hívők kegyelmet kaptak és „apostolságot a hitben való engedelmességnek okáért, minden pogányok között, az ő nevéért” (Róm 1:5). A hitetlenekről pedig így ír: „akik versengők és akik nem engednek az igazságnak, hanem engednek a hamisságnak, búsulással és haraggal” (Róm 2:8).

Róm 6:15-23 szakaszában Pál két ellentétes kifejezést használ: „a bűn szolgái” és „az igazságnak szolgái”. Róm 8:12-17 verseiben szembeállítja „a szolgaság lelkét” és „a fiúságnak Lelkét”. Mit tanultunk meg e kifejezések jelentéséről az Úrral, a hittel, a bűn elleni harccal és Isten elfogadásával kapcsolatban szerzett saját tapasztalatainkból?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2013. 3. negyedév

Ébredés és reformáció

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: