„Bölcsességében az Úr az igazságot keresőket kapcsolatba hozza az igazságot ismerő emberekkel. A menny terve az, hogy akik világosságot kaptak, közöljék azokkal, akik még a sötétségben élnek. A bölcsesség nagy forrásából merítő ember az az eszköz és segítő erő, aki által az evangélium az értelmet és a szívet átalakító hatalmát gyakorolja” (Ellen G. White: Az apostolok története. 4. kiad. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 90. o.).

„Isten a mi segítségünk nélkül is elérhette volna célját, a bűnösök megmentését, de azért, hogy mi Krisztuséhoz hasonló jellemet fejleszthessünk ki, osztoznunk kell munkájában. Azért, hogy beléphessünk örömébe, hogy áldozata árán üdvözült lelkeket láthassunk, részt kell vennünk a megmentésükért folyó munkában” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 111. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Mi a fő gondolata e heti tanulmányunknak? Vannak olyan dolgok az életünkben, amelyeknek a megváltoztatására kér Isten? Talán a fontossági sorrendünkön kell alakítani? Mire szólít az Úr?

2) Beszélgessünk még arról a lelki igazságról, hogy hitünk annál inkább erősödik, minél többet teszünk bizonyságot. Vajon mi lehet ennek a magyarázata? Miért logikus ez?

3) Milyen gyakran teszünk bizonyságot Jézusról? Ha csak ritkán, akkor nézzük meg, hogy mi lehet az oka! Talán az elutasítástól félünk? Ebben az esetben gondoljunk Jézusra! Milyen gyakran elutasították, de ez Őt nem tántorította el, tehát bennünket se zavarjon! Vagy talán azért nem beszélünk róla, mert nem tudjuk, mit is mondhatnánk? Miért kell hát még szorosabban járni az Úrral?

4) Említettük, hogy önmagukban a vallási szertartások nem formálhatják át az ember szívét. Milyen igaz! Viszont mi a szerepe a szertartásoknak és a hagyománynak a hitünkben és az egyházban? Milyen szempontból lehet fontos a szertartás és a tradíció az ébredésben és a reformációban?

5) Miért tölt el igazi megelégedettséggel, örömmel, ha Isten felhasznál arra, hogy a mi közreműködésünkkel érjen el embereket?