A tanítványok kis csoportja számára reménytelennek tűnhetett a küldetés, hogy az egész világra elvigyék Jézus szeretetének és igazságának üzenetét. A feladat óriási, mérhetetlen volt; valószínűleg elképzelhetetlennek tartották, hogy ez még az ő életükben megtörténjen (mi is érezhetünk hasonlót). Becslések szerint a Római Birodalom népessége az I. században hozzávetőleg 180 millió lehetett. Az apostolok cselekedetei 1. fejezetéből tudjuk, hogy pünkösd napján százhúsz hívő gyűlt össze a felházban, tehát a birodalomban átlagosan 1.4 millió főre jutott egy keresztény. Emberileg elképzelhetetlen volt, amire Jézus parancsot adott, hogy az egész világon hirdessék az evangéliumot.

Olvassuk el Az apostolok cselekedetei 2. fejezetét! A Szentlélek kiárasztása milyen eredménnyel járt az őskeresztény egyházban?

Lélegzetelállító eredményeket láthattak! A keresztény egyház robbanásszerű növekedésnek indult. Tízezrek tértek meg. Jézus szeretetének üzenete a birodalom legtávolabbi részeire is eljutott. Az ifjabb Plinius a mai Törökország északi partvidékén húzódó Bitinia római provinciájának volt a kormányzója. Kr. u. 110 körül írt Traianus császárnak, levelében beszámolt az általa vezetett hivatalos eljárásokról, amelyeknek a keresztények felkutatása és kivégzése volt a célja. „Sokakat, minden korú, társadalmi osztályhoz tartozó embereket, férfiakat és nőket a törvényszék elé idéztek és fognak idézni. Nem csupán a városokba, de a falvakba, még a vidéki területekre is behatolt ennek a babonaságnak a fertőzése” (azaz a kereszténység).

Figyelemreméltó idézet! Kitűnik belőle, hogy alig néhány nemzedék ideje alatt a kereszténység a társadalom csaknem minden szintjét áthatotta, még a távoli provinciákban is. Kilencven évvel később, Kr. u. 200-ban Tertullianus, a kereszténységre áttért római ügyvéd bátor levelet írt a római magisztrátusnak a kereszténység védelmében. Büszkén állította, hogy „minden városnak majdhogynem az összes polgára keresztény.”

Az apostolok története feljegyzi a bizonyságtétel iránt elkötelezett, felélénkült egyház életének eseményeit. A lelki megújulás mindig szenvedélyes bizonyságtételhez vezet; ez következik abból, ha az ember élete átalakul. Jézus így szólt tanítványaihoz: „Kövessetek engem, és azt mívelem, hogy embereket halásszatok” (Mt 4:19). Minél szorosabban járunk Jézussal, annál jobban törődünk azzal, amit Ő fontosnak tart. Csak akkor fordulhat elő, hogy nem nagyon akarunk másoknak is beszélni szeretetéről, ha távolról követjük az Urat, tehát lelki megújulásra van szükségünk.