Jézus gyakran imádkozott egyedül, viszont többször kérte a hozzá legközelebb álló tanítványok körét is, hogy imádkozzanak vele. Péter, Jakab és János kísérte el a megdicsőülés hegyére (Mt 17:1-2). Az Úr arra is kérte őket, hogy imádkozzanak vele a Gecsemáné-kertben (Lk 22:39-46). Különleges erő van a közös imában!

Elemezzük Mt 18:19-20 verseit! Hogyan foglalhatjuk össze Jézus szavait a közös imával kapcsolatban?

„Az ígéret azzal a feltétellel hangzott el, hogy Isten népe egységben imádkozik, és ilyen imákra válaszul nagyobb erőt várhatunk annál, mint ami az egyéni imákra érkezik. A kapott erő a tagok egységével, ill. Isten és egymás iránti szeretetük mértéke szerint érkezik” (Ellen G. White: The Central Advance. 1903. febr. 25.).

John Bunyan egyszer megjegyezte: „Miután imádkoztál, tehetsz még többet, de addig nem tudsz többet tenni, amíg nem imádkoztál!”

Amikor őszinte, szívből jövő közbenjáró imát mondunk valakiért, a Szentlélek csodálatos módon, nagy erővel munkálkodik a közös imára válaszolva.

Olvassuk el ApCsel 12:1-16 szakaszát! Milyen helyzetben volt Péter? Mit tettek a gyülekezet tagjai? Mit tudhatunk meg a közös ima erejéről ebből a részből?

Nem kérdés, ebben az esetben Péter csodálatos módon szabadult meg. Az események sűrűjében az apostol fel sem mérte, hogy valóság, ami vele történik és nem látomást lát. Csak később eszmélt rá a történtekre. Fontos megjegyezni: a versekben kétszer is azt találjuk, hogy az emberek együtt imádkoztak. Nem csoda, ha a veszélyes körülményekre gondolunk. Kétségkívül ezt kell tennünk nekünk is, kiváltképp ha nehézségekkel találjuk szemben magunkat!