Olvassuk el Zakariás próféta könyve 14. fejezetét! Hogyan értsük azt, amiről itt szó van?

Könyve utolsó fejezetében Zakariás arról a napról ír, amikor a megtérésre nem hajlandó népek összesereglenek Jeruzsálem ellen. Az Úr az utolsó pillanatban közbelép, megszabadítja népét és megalapítja örök országát a földön. Az Istennel szembehelyezkedők veszte után minden nép imádni fogja az egyetlen igaz Istent. Az Úr lesz a Király az egész világ felett. Egy Úr lesz, a neve felmagasztaltatik minden más név fölött. A nagy „VAGYOK” elnevezés azt fejezi ki, hogy milyen is Isten és milyen lesz örökké. Ezek a dolgok bekövetkeztek volna, ha Izráel hűséges marad, mindazonáltal a jövőben biztosan valóra válnak, csak szélesebb körben, Isten népének végső megváltásakor.

Amikor Zakariás hirdette a Messiás eljövetelét, nem húzott választóvonalat első és második adventje között. A többi prófétához hasonlóan ő is egybefüggő, dicsőséges jövőként tekintett előre a Messiás országának eljövetelére. Mi csak Krisztus első adventjének a fényében tudjuk megkülönböztetni két érkezését. Hálásak lehetünk mindazért, amit üdvösségünk érdekében tett a Golgotán, így örömmel, várakozva tekinthetünk előre Isten örök országára (lásd Dán 7:14). Ennek a prófétai könyvnek a befejező szakasza Jeruzsálemet teljes dicsőségében, felmagasztalt állapotában mutatja, amikor tele van emberekkel és biztonságos. A különböző népek soraiból kikerült üdvözültek együttesen imádják az örökkévaló Királyt. Jeruzsálem egész városát betölti a templom dicsősége. Amikor e csodálatos ígéreteket a Biblia egészének tanításával összhangban tanulmányozzuk, arra a következtetésre jutunk, hogy ezek a jövendölések a legteljesebb mértékben az Új Jeruzsálemben fognak teljesedni, ahová mindenhonnan megérkezik Isten népe, örökre az Urat imádják majd. Ez csak Jézus második adventje után következik be. Istent folytonosan dicsőítve megemlékeznek az Úr üdvözítő tettéről, jóságáról és hatalmáról. Ezzel a gondolattal zárul Mózes híres éneke is: „Az Úr uralkodik mindörökkön örökké” (2Móz 15:18). A régi próféták és a múlt hűségesei egyaránt nagy várakozással tekintettek előre erre a hatalmas eseményre.

Gondolkozzunk még tovább a végső megváltásról, amit Isten megígért: új ég és új föld, ahol nem lesz bűn, halál, szenvedés, sem veszteség! Milyen alapon reménykedhetünk ebben? Mit tehetünk, hogy naponta gondoljunk Istennek erre az ígéretére, főleg bajok, félelem és fájdalom közben?