A BÉKESSÉG KIRÁLYA

Hogyan alkalmazza az Újszövetség Zak 9:9 versét Jézusra? Lásd Mt 21:9; Mk 11:9-10; Lk 19:38; Jn 12:13-15!

Jézus dicsőséges bevonulásának részét képezte, hogy az eljövendő Király szamárháton vonult be Jeruzsálembe. A Biblia az örömkiáltásokat kifejezetten azzal hozza összefüggésbe, amikor a nép Királyként ünnepli Istent (lásd Zsoltár 47; 96; 98). Ez az „alázatos” Uralkodó (Zak 9:9, új prot. ford.) igazságot, üdvösséget és tartós békét hoz, uralma pedig kiterjed az egész földre. Amikor a szamárháton ülő Jézus alig néhány nappal halála előtt diadalmasan bevonult Jeruzsálembe, tömegek örvendeztek jövetele miatt. Egyesek abban a reményben fejezték ki örömüket, hogy Krisztus majd elsöpri Róma hatalmát és megalapítja Isten országát Jeruzsálemben. Ám ahelyett, hogy engedte volna magát Izráel királyává tenni, Jézus meghalt a kereszten, majd pedig feltámadt a sírból. Ezzel kétségkívül csalódást okozott számos követőjének, azoknak, akik inkább katonai jellegű vezetőre vágytak. Kevéssé tudták, hogy amit ők akartak, annak a jelentősége egészen eltörpül amellett, amit Jézus halála révén nyerhetett az emberiség.

„Krisztus a zsidó királyi bevonulási szokás szerint járt el. Azon az állaton ült, melyen Izrael királyai is, s melyről a prófécia megjövendölte, hogy így fog a Messiás eljönni országába. Ahogy felültették a csikóra, hangos diadalkiáltás remegtette meg a levegőt. A sokaság éltette a Messiást, királyát. Jézus most fogadta a hódolatot – ezt azelőtt sohasem engedte meg –, s tanítványai ezt bizonyítéknak fogták fel, hogy boldog reményeik teljesülnek: láthatják Őt trónra lépni. A sokaság meg volt győződve róla, hogy eljött felszabadulásuk órája” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 480. o.).

Sokat írtak már azzal kapcsolatban, hogyan is lehetett, hogy amikor olyan ígéretesnek tűnt minden, a tömeg lelkesedett Jézusért, a dolgok mégsem alakultak jól, az éljenző tömeghez tartozók közül sokan elfordultak tőle (sőt, némelyek nyíltan ellene léptek fel). Mit tanulhatunk ebből az esetből a hamis váradalmak veszélyét illetően? Tegyük fel például, hogy hivatkozunk a gyógyítás vagy a bűn feletti győzelem ígéretére, és nem az történik, amit várunk. Hogyan tehetünk szert olyan hitre, ami nem foszlik szét akkor sem, ha a dolgok nem a reményeink, várakozásunk vagy imáink szerint alakulnak?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2013. 2. negyedév

Nagy tanulságok a kispróféták írásaiból

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: