A BÖJTÖLÉS UTÁN

Zakariás szolgálatának harmadik évében küldöttség érkezett Béthelből Jeruzsálembe, hogy a papoknak és a prófétáknak feltegyenek egy kérdést (lásd Zak 7:1-3). A babiloni fogság idején a nép böjtölt az ötödik hónapban, gyászolva a templom pusztulását (2Kir 25:8-9). Ezt ráadásként tartották meg a negyedik, a hetedik és a tizedik hónapokban megszokott böjtök mellett (Zak 8:19). A negyedik hónapban Jeruzsálem falainak lerombolására emlékeztek (Jer 39:2), a hetedik hónap böjtje az engesztelés napi böjt volt, de egyedül ezt rendelte el Isten Mózes által (lásd 3Mózes 16. fejezet). A tizedik hónapban pedig a nép Jeruzsálem ostroma emlékére gyászolt (Jer 39:1). Mivel a fogságnak már vége lett és a templom újjáépítése is csaknem befejeződött, az emberek azon tanakodtak, hogy vajon továbbra is kell-e böjtölni az ötödik hónapban?

Mit válaszolt az Úr (Zak 7:8-14)? Hogyan alkalmazhatjuk a saját helyzetünkre is e szavakat?

A Zakariás által küldött isteni üzenet két részből áll. Először is fontos, hogy Isten népe emlékezzen a múltra, hogy ne kövessék el újra ugyanazokat a hibákat. Az Úr arra figyelmeztette eleiket, hogy bízzanak benne és engedelmeskedjenek neki. Folyamatos lázongásuk büntetése lett a fogság. Tehát Isten arra hívja fel a nép figyelmét, hogy tanuljanak a múltban elkövetett hibákból. Másodszor pedig Isten nem leli örömét a nép éhezésében. Amikor böjtölnek és megalázzák magukat Isten előtt, tetteikben a bűnbánatnak és az alázatnak kell tükröződnie. Önsajnálatból böjtölni idő- és energiapazarlás. A böjtölésnek többek között azt kell bemutatnia, hogy az ember saját kívánságairól lemondva másokat szolgál, megadja azt, amire szükségük van. „Az igazi böjt és imádság lelkülete Isten felé fordítja az elmét, a szívet és az akaratot” (Ellen G. White: Counsels on Diet and Foods. 189. o.).

Hogyan fordulhat elő, hogy az ember bizonyos helyes vallási gyakorlatokkal, mint amilyen a böjt és az ima, akarja helyettesíteni az igaz keresztény hitet? Beszélgessünk erről szombaton a csoportban!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2013. 2. negyedév

Nagy tanulságok a kispróféták írásaiból

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: