TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„De Isten még ebben a sötét órában is bátorította a benne bízókat. Elhívta Aggeus és Zakariás prófétát, hogy megoldást hozzanak a válságban. Isten szolgái megrázó bizonyságtételekben tárták fel a nép szenvedésének okát. Azért nem boldogulnak földi dolgaikban, mert nem Isten ügyét teszik első helyre – mondták a próféták. Ha a zsidók megdicsőítenék Istent, s az Őt megillető tiszteletüket és hódolatukat azzal fejeznék ki, hogy a templom építését elsődleges feladatuknak tartják, így biztosítanák Isten jelenlétét és áldását” (Ellen G. White: Próféták és királyok. 2. kiad. Budapest, 1995, Advent Kiadó. 356. o.).

„A második templomot nem Jahve dicsőségének felhője tisztelte meg, hanem annak a jelenléte, akiben az Istenségnek egész teljessége lakozott testileg – aki maga volt a testben megjelent Isten. Amikor a Názáreti tanított és gyógyított a szent udvarokban, a »Népek Vágya« jött el templomába. Krisztus jelenléte – és csakis az Ő jelenléte – tette a második templomot az elsőnél dicsőbbé” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. 23. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) A csoportban beszéljük meg a hétfői kérdést, ami Jézus földi életével kapcsolatos! Gondoljuk végig, hogy mi minden következik ebből, sőt áldozatából, amit a világ bűneiért hozott! Mindezek alapján milyen értéket jelentünk számára? Mennyire más értéket tulajdonít az embernek ez a szemlélet, mint az ateista evolúciós elmélet!

2) Ézsaiás Babilon büszke királyáról mondja, hogy hatalma csúcsán „a föld ama háborgatója” volt, „aki királyságokat rendített meg” (Ézs 14:16-17). Mennyiben különbözik ez az Úr tettétől, amiről Haggeus próféta könyve 2. fejezete számol be?

3) Az ókori izraeliták sokszor nem engedelmeskedtek az Isten prófétái által hirdetett üzeneteknek. Isten mai népe hogyan áll ellen az Úr üzeneteinek?

4) A Bibliából egyértelműen tudjuk: a régi templom és a benne végzett áldozati rendszer egyszer és mindenkorra értékét vesztette Jézus halála után. Mit mond A zsidókhoz írt levél 8. és 9. fejezete Krisztusnak azokról a jelenben végzett és korábbi tetteiről, amelyeket a földi szentély semmiképp sem biztosíthatott volna?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2013. 2. negyedév

Nagy tanulságok a kispróféták írásaiból

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: