ISTEN LEGNAGYOBB ÍGÉRETE

Figyeljük meg Hag 1:12-14 versében a közös cél érdekében való egységes fellépést! Miért volt ez különösen fontos ahhoz, hogy végre tudják hajtani azt, amire Isten szólította őket?

Az üzenetnek ekkor már azonnal engedelmeskedtek a vezetők és az egész maradék nép is. Előkészületeket tettek, anyagokat gyűjtöttek, majd három héttel később újból nekiláttak a templomépítés munkálatainak. A következő héten felállították az oltárt és újból gyakorolni kezdték az áldozatok bemutatását (Ezsd 3:1-6). Öt év sem telt bele és a templom elkészült.

Isten országa valóban nem azonosítható semmiféle anyagi természetű építménnyel, ám Haggeus próféta könyve arra emlékeztet, hogy lelki céljai érdekében Isten alkalmanként még anyagi dolgokat, pl. épületeket is felhasználhat. Ha egy próféta sikerét az alapján állapíthatjuk meg, hogy azonnal engedelmeskednek üzenetének, akkor Haggeust tekinthetjük az egyik legeredményesebb prófétának. Prédikációi tettekre sarkallták a népet. Egy hónapon belül újrakezdték a templom építését, miközben Isten prófétái arról biztosították a népet, hogy számíthatnak az Úr segítségére.

Hag 1:12-14 szakasza írja le, hogyan fogadták üzenetét a vezetők és a nép. Mindannyian engedelmeskedtek az Úrnak, mert felismerték, hogy Ő küldte el Haggeust. „…megfélemlék a nép az Úr előtt” (12. vers), amit istentiszteletükkel fejeztek ki. Így a próféta már más üzenetet is hozhatott az Úrtól: „Én veletek vagyok” (13. vers). Amint eldöntötték az emberek, hogy engedelmeskednek az Úrnak, a feddő üzenet helyett máris bátorító szavak hangzottak el a próféta szájából. Amikor Isten a jelenlétéről biztosította őket, ezzel minden egyéb áldást is megígért. „Én veletek vagyok” – ez a kijelentés visszamutat Isten szövetségi fogadalmára, amit a pátriárkák és Mózes idejében tett (1Móz 26:3; 2Móz 3:12; 4Móz 14:9).

Természetesen Jézus a legfőbb kinyilatkoztatás Istenről. A neve azt jelenti, hogy „Velünk az Isten” (Ézs 7:14; Mt 1:23; 28:20). Gondolkozzunk el arról a kérdéskörről, hogy közöttünk élt Jézus, a világmindenség Teremtője és Fenntartója! Mit árul ez el az egyes ember fontosságáról a hatalmas világegyetemben, még ha egészen jelentéktelennek látjuk is magunkat ilyen összehasonlításban? Beszélgessünk erről szombaton a csoportban!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2013. 2. negyedév

Nagy tanulságok a kispróféták írásaiból

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: