„Az Úr, a te Istened közötted van; erős ő, megtart; örül te rajtad örömmel, hallgat az ő szerelmében, énekléssel örvendez néked” (Zof 3:17).

A könyv záró szakaszában (3:9-20) Zofóniás a harag témájától elfordulva a helyreállításról szól. Az ítélet után elérkezünk Isten végső céljaihoz. A népek a fegyelmező isteni tettek után együttesen az Úrhoz fordulnak, hogy tiszta szívből szolgálják. A nép ajka megtisztult, hogy szolgálatával imádhassa és dicsőíthesse az Urat. Megmarad Júda kicsiny, de alázatos és hűséges maradéka, akik elfoglalják majd az öntelt vezetők helyét.

Még fontosabb, hogy az Úr népe között fog lakozni, helyrehozza a múltban történt rossz dolgokat. A népnek nem kell többé félelemben élni, mert az Úr velük lesz, közöttük lakozik. Megváltójuk és Szabadítójuk lesz. „…legelésznek és lenyugosznak és nem lesz aki felrettentse őket” (Zof 3:13).

Ilyen áldások természetesen örömet váltanak ki a népből Isten miatt, de a próféta kijelenti, hogy Isten fog örülni népének. Az Úr irántuk érzett öröme és szeretete olyan nagy lesz, hogy örömkiáltásokat hallat majd.

Hogyan mutatta be Ézsaiás próféta Isten örömét a megváltott nép felett? Ézs 62:5; 65:19

A nagy Király, az isteni Harcos fogja népét megvédeni és magáénak követelni. Megad minden kedvezményt övéinek, amit a kereszten, értünk kivívott győzelme által biztosított. Az alázatosokat felmagasztalja; szégyent, szenvedést és elidegenedést tiszteletre, áldásokra változtat, ráadásul jelen lesz népe között. Kiemelt figyelmet fordít a sántákra és a kivetettekre, mint ahogy ez a téma a Jézus Krisztus által hirdetett üzenetnek is fontos részét képezte.

Az Úr még a rettenetes figyelmeztetések között is adott reményt né-pének. Hogyan tanulhatunk meg nap mint nap ezzel a reménységgel élni adventistaként, a második advent ígéretében bízva? Miként maradhat élő ez a reménységünk, főként a bajok és a világban tapasztalható megannyi szomorúság idején?