ENGEDETLEN PRÓFÉTA (Jónás 1. fejezet)

Nem sokat tudunk Jónásról vagy családi hátteréről. 2Kir 14:25 verséből kiderül, hogy Izráel északi részén élt és a Kr. e. VIII. században végezte szolgálatát. Ugyanebből a szövegből az is kitűnik, hogy Jónás Izráel területi terjeszkedését jövendölte meg.

A történelmi Ninive a Tigris folyó melletti jelentős birodalom, Asszíria három nagyvárosának egyike volt. Mivel Isten minden nemzet Ura és minden nép számadással tartozik neki (Ámósz 1-2. fejezet), elküldte szolgáját, Jónást, hogy Ninive lakóit figyelmeztesse a közelgő pusztulásra. A Jón 1:2 versében lejegyzett parancsot: „kiálts ellene”, úgy is fordíthatnánk, hogy „kiálts neki”. Hírhedt volt az asszírok kegyetlensége. Nagyjából egy évszázaddal később Náhum próféta így írt Ninivéről: „Jaj a vérszopó városnak! Mindenestől hazug és erőszakkal telve, és nem szűnik rabolni” (Náh 3:1). Jónásnak ilyen nép között kellett Isten üzenetét hirdetnie, tehát a gyűlölt asszíroktól való félelemnek is bizonyára szerepe volt megfutamodásában. Amikor Isten északra, Ninivébe küldte, a próféta nem volt hajlandó oda indulni, inkább megpróbált hajóval nyugatra, Tarsisba menekülni. Eleinte úgy tűnt, hogy minden rendben lesz Jónással, majd az Úr hatalmas vihart bocsátott a tengerre, ami dobálta a hajót. Így akarta megtanítani szolgáját arra, hogy előle senki nem bújhat el. Jónás azért szaladt el Isten elől, mert nem akarta végrehajtani parancsát. Ma is sokan, számtalan indokra hivatkozva próbálnak elfutni Istentől. Némelyek azért igyekeznek kitérni, mert még nem ismerték meg az Urat. Mások eleve elutasítják Isten létezését, valamint Igéjét. Az indítékok egyénileg különbözőek lehetnek, ám a legtöbb efféle kísérlet mögött az áll, hogy az ember nem akar bűntudatot érezni életmódja miatt. Végtére is, ha nem létezik egy nálunk nagyobb hatalom, aki számon kérhetne, miért ne élhetnénk úgy, ahogy nekünk tetszik? Vannak olyan keresztények is, akik azért próbálnak meg kitérni, amikor Isten nekik nem tetsző dolgot kér tőlük, mert berzenkedik ellene alapjában önző, bűnös természetük.

Olvassuk el Zsolt 139:1-12 szakaszát! Mi a fő üzenete? Milyen érzéseket vált ki belőlünk ez az alapvető igazság? Vagy pedig közelítsük meg más oldalról: Isten nemcsak a tetteinket látja, de még a gondolatainkat is ismeri! Vajon állandóan ennek a tudatában élünk vagy inkább elhessegetjük magunktól ezt a kérdést? Talán már annyira hozzászoktunk ehhez a gondolathoz, hogy nem is figyelünk rá? Mennyire cselekednénk másként, ha folyton tudatában volnánk, hogy Isten ismeri az összes gondolatunkat?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: