A próféta a nép bűnössége és az amiatt bekövetkező ítélet komor képe után a jövőbeli helyreállítás nagyszerű ígéreteire tér rá (Ám 9:11-15). Korábban az Úr napját az ítélet napjaként mutatta be a próféta (Ám 5:18), itt azonban már a megváltás napjaként jelenik meg, mert népéhez szólva Isten utolsó szava a szabadítás, nem a büntetés. Csakhogy a szabadítás a büntetés után következik, nem pedig helyette. A megannyi komor és végzetes üzenetet felsorakoztató könyvet Ámósz a reménység hangjával zárja. A közeljövőben bekövetkező fogság küszöbén a dávidi dinasztia olyan mélyre süllyedt, hogy már nem is lehet háznak nevezni, csupán kunyhónak. Dávid királysága azonban megújul és egy uralkodó alatt egyesül. Izráel határain túl más népek is segítségül hívják Isten nevét és élvezik áldásait Izráellel együtt. A könyv ilyen boldog, reményteljes hangnemben zárul. A bibliai próféták soha nem azt tanították, hogy Isten célja a büntetés lenne. Majdnem minden figyelmeztetés mögött a megtérésre szólító felhívás áll. Közvetlenül fenyegetett már a fogság veszélye, ám az Úr az ország helyreállításának ígéretével bátorította a maradékot. A maradék örülhet a szövetség megújításának. Az ítéletet elszenvedők meglátják majd Isten szabadító, helyreállító tetteit.

Mikor teljesednek igazán az Isten népének helyreállításáról szóló ámószi ígéretek (Lk 1:32-33; ApCsel 15:13-18)?

Számos zsidó tanító Ám 9:11 versét messiási ígéretnek tartotta, amit először Ábrám kapott, majd Dávidnak is megerősítette Isten, ill. kijelentette az Ószövetség egészében. Az Ábrámnak tett isteni ígéret beteljesedéseként (1Móz 12:1-3) a dávidi vonalból származó új király sok nép felett uralkodik majd. A Messiás Úr lesz még olyan ellenséges népek felett is, mint Edom. Isten helyreállítja népe romjait; soha többé nem fenyegeti őket pusztulás. Dávid hatalmas Fia, Jézus Krisztus eljövetelével Isten beváltotta kegyelmes ígéretét. Jakab azért idézte ezt a szakaszt Ámósztól, hogy bemutassa: az üdvösség ajtaja nyitva áll a pogányok előtt is, akik szintén élvezhetik az egyháznak adott szövetségi előjogok teljességét. Isten zsidóknak és pogányoknak egyaránt felajánlotta a megváltás áldásait a megígért Messiásban, aki Ábrám és Dávid leszármazottja.

Ezek az ígéretek a második adventkor válnak valóra a legteljesebb mértékben mindazok számára, akik készek elfogadni, legyenek akár zsidók, akár pogányok. Hogyan őrizhetjük ezt a reményt és ígéretet a szívünkben, nehogy elhalványítsák az élet különféle stresszhelyzetei?