A kezdet kezdetén

Nyissuk ki a Bibliát és keressük meg az első könyv első fejezetének kezdő sorát! Semmit nem találunk benne azzal kapcsolatban, hogy Krisztus meghalt a bűneinkért, sem a második adventről, sem Jézus testi feltámadásáról. Nincs benne szó a holtak állapotáról, az engesztelés napjáról, de még a hetedik napról, a szombatról sem. A Biblia nyitó szavai azért hallgatnak e tanításokról, mert semmi értelmük nem lenne anélkül, amiről az első versben valóban szó van, azaz, hogy „Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.”

A Szentírásnak alapvető igazsága a teremtés, és ezen az igazságon alapszik az összes többi bibliai tantétel, beleértve Jézus testet öltését, a keresztet, a második adventet, nevezetesen azon, hogy világunkat az Úr teremtette meg.

Ezért a teremtésről nemcsak a Biblia első oldalain olvashatunk, hanem Mózesnek mind az öt könyvében, a prófétáknál, a zsoltárokban, az evangéliumokban, az apostoli levelekben, Az apostolok cselekedeteiben és A jelenések könyvében. Ráadásul a teológiai szövegösszefüggés szinte mindenütt megkívánja, hogy a teremtést szó szerint értsük. Például Pál így írt: „Mégis úrrá lett a halál Ádámtól Mózesig azokon is, akik nem Ádám vétkéhez hasonlóan estek bűnbe” (Róm 5:14, új prot. ford.). Ilyen módon nemcsak a valóságos Ádámot és a valóságos Jézust kapcsolja össze, hanem Róma 5. fejezetének szövegösszefüggése ezt a megváltási tervhez is hozzáköti, ami alapvetően fontos tantétel és a lehető legvalóságosabb értelemben veendő: bűnössé lett teremtmények vagyunk, akikre valóban vagy örök pusztulás, vagy örök élet vár! Jézus is idézett Mózes első könyve 1. és 2. fejezetéből: „Ő pedig felelvén, monda: Nem olvastátok-é, hogy a teremtő kezdettől fogva férfiúvá és asszonnyá teremté őket, és ezt mondá: Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté” (Mt 19:4-5). Ha Jézus valóságosnak fogadta el a teremtési beszámolót és akként is tanította, hogyan tehetne mást az, aki a követőjének vallja magát? Tehát ebben a negyedévben a Mózes első könyve 1. és 2. fejezeteiben leírt teremtési történet értelmében mélyedünk el ebben a tanításban, azt járva körül, hogy mi minden következik belőle számos hitelvünket illetően. Kitérünk többek között az erkölcs, a bűn, a házasság és a sáfárság kérdéseire. Abból az alapfeltételezésből indulunk ki, hogy a történet szó szerint értendő. A negyedév során azt mutatjuk be újból és újból, hogy a Biblia központi üzenete hogyan épül rá a teremtés történetének történelmi igazságára. Gondoljunk például az evangéliumra! A Szentírás szerint Isten a mostani állapotánál jobbnak teremtette az embert. Jézus azért jött el, hogy megszabadítson az Ádám és Éva bűne következtében ránk váró haláltól. Az evolúcióval ötvözni próbált elképzelés szerint azonban az Úr a természetes kiválasztódás kegyetlen és fájdalmasan gyilkos ciklusai során a majomból evolválódott emberben öltött volna testet, mindezt pedig azért, hogy eltörölje a halált, „az utolsó ellenséget” (lásd 1Kor 15:26). Viszont hogyan lehetne „ellenség” a halál, ha éppen az lett volna Isten választott eszköze az emberiség megteremtéséhez? Az Úrnak bizonyára számtalan felegyenesedett ember, heidelbergi ember és neandervölgyi ember halálával kellett volna számolnia, mire végül elérkezett volna a Homo sapienshez, az Ő képét tükröző emberhez. Ha igaz lenne az evolúció tanának állítása, akkor Jézusnak azért kellett volna eljönnie, hogy éppen attól a folyamattól mentse meg az emberiséget, amit Isten a teremtéshez felhasznált. Itt azt láthatjuk, hogy a bibliai igazságok nem bibliai nézetekkel való ötvözése olyan logikai képtelenségekhez vezet, amelyektől az igazság őszinte keresőinek tartózkodnia kell. A negyedév során további okaival találkozunk majd annak, hogy hitünk egésze szempontjából miért olyan fontos a hatnapos teremtés történetét szó szerint érteni. Arra is kitérünk, hogy a teremtés kérdésében való megalkuvás aláásná az evangéliumnak és azoknak a tanításoknak az alapját, amelyek egyházunk létjogosultságát megadják.

L. James Gibson a kaliforniai Loma Lindán a Földtani Kutató Intézet (www.grisda.org) igazgatója. Számos cikket írt a teremtés és a tudomány kapcsolatának témakörében.

Clifford R. Goldstein

szerkesztő

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: