Újjáteremtés

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 3:19; 6:11-13; Ézsaiás 11:6-9;

János 14:1-3; 1Korinthus 15:52-58; Jelenések 21:1-5

„De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik” (2Pt 3:13).

2Pt 3:10-13 szakaszában Péter apostol azt tárgyalja, hogy mi lesz az ég és a föld sorsa: elpusztulnak, mindazzal egyetemben, ami bennük van.

Ám a történetnek ezzel még nincs vége, távolról sem, mert helyettük Isten új eget és új földet fog teremteni!

Nézzük meg, milyen ellentét feszül a létezés két formája között! A régin a bűn uralkodik, az újban igazság lakozik. A régi felett a halál az úr, az újon az élet. Az ellentét nem is lehetne ennél szembeötlőbb, élesebb!

Amint ezekből az ígéretekből is kitűnik, Isten teremtői szerepe nem ért véget a föld első megteremtésével. Azzal a munkával sem fejeződik be, amit bennünk visz végbe: azaz, hogy Krisztusban új teremtéssé tesz. Nem, tovább folytatódik! Az Úr szavának természetfeletti hatalmával egykor megteremtette a világot, majd újjá is teszi azt, szintén természetfeletti erővel.

A teremtés utóbbi tette nélkül valójában minden addigi teremtése semmivé lenne. Isten nekünk adott ígéretei az új éggel és új földdel érnek a csúcspontra.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2013. 1. negyedév

Kezdetek

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: