A TEREMTÉS ÉS A HETEDIK NAP, A SZOMBAT

A negyedik parancsolat (2Móz 20:8-11) közvetlenül utal a teremtés hetére. Ez azért lényeges, mert visszamutat az Édenre, a bűn nélküli, tökéletes világra, amit éppen akkor készített el a Teremtő. „Isten a szombatot nem valami új intézményként vezette be, mert a teremtés alkalmával alapította. Meg kell emlékeznünk róla és ünnepként kell megtartanunk mint Isten teremtő munkájának emlékét” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 263. o.).

Hogyan kapcsolja 1Móz 2:1-3 szakasza közvetlenül a teremtéshez a hetedik napot, a szombatot? Hogyan erősítik ezek a versek is azt a gondolatot, hogy Isten valóban hat nap alatt teremtette meg világunkat, nem pedig a teista evolúció képviselői szerinti hosszú korszakok során?

E három versben érdemes felfigyelni arra, hogy öt utalást is találunk a hetedik napra: az ötből háromszor ki is írja a hetedik napot, még kétszer pedig az azt és azon szavakkal jelöli. E versekben nincs semmi félreérthető sem a nappal kapcsolatban, sem azzal, amire konkrétan utal, mégpedig arra, hogy a teremtés hat napja előzte meg a hetediket.

Zsid 4:3-4 versében az író milyen eseményre utal a nyugalom kérdéséről szólva? Miért fontos ez?

Ez teljesen egyértelmű újszövetségi utalás Mózes első könyvének teremtési beszámolójára, további bizonyítékul a hatnapos teremtés és az azt követő nyugalomnap történelmi igazsága mellett.

Ma sokan ellenzik azt a gondolatot, hogy a teremtés hat nap alatt történt. Tudományos bizonyítékot szeretnének látni arra, hogy ez a feljegyzés igaz. Ám a tudományban is számos esetlegesség, bizonytalanság és előfeltételezés van. Különben is, hogyan lehetne bebizonyítani, hogy a teremtés valóban hat nap alatt történt?

„Isten nem távolította el előlünk a kétely lehetőségét. Hitünknek bizonyítékokon kell nyugodnia és nem szemléltetésen. Akik kételkedni akarnak, találnak rá alkalmat, de akik meg akarják ismerni az igazságot, elég alapot találnak a hitre is” (Ellen G. White: Előtted az élet. Nevelés. Budapest, 1992, Advent Kiadó. 169. o.). Milyen okok támasztják alá hitünket? Miért erősebbek ezek mindennél, ami kételyt ébreszthet?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2013. 1. negyedév

Kezdetek

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: