A szombat az Édenben kapott ajándék

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 2:1-3; 5Mózes 5:12-15;

Ezékiel 20:12; Márk 2:27-28; Zsidók 4:3-4; 2Péter 3:3-7

„Mert a szombatnak is ura az embernek Fia” (Mt 12:8).

A hatodik napon elkészült a teremtés műve. Isten a földet lakható hellyé tette és élőlényekkel népesítette be. Ádámot és Évát a saját képére formálta, otthonul pedig egy csodaszép, mindennel gazdagon ellátott kertet adott nekik. Megkötötték az első házasságot és megalapították az első családot. Isten elégedett volt minden teremtményével. Ám a paradicsomi élethez még valamit hozzátett: a hetedik napot, a szombatot (1Móz 2:1-3).

Mózes első könyve 2. fejezete cáfolja azt az általános nézetet, miszerint a hetedik nap „a zsidók szombatja” volna. Miért? Mert már az Édenben, a bűneset előtt, jóval a zsidó nép létezése előtt „megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt” (3. vers).

Emellett a szombat az egész emberiség számára (nemcsak egy nép számára) a teremtés emlékünnepe, ebből következik, hogy az egész emberiség élvezheti a szombatnap áldásait.

Ezen a héten az Édenből származó másik ajándék bibliai tanításával foglalkozunk.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2013. 1. negyedév

Kezdetek

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: