TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„Azt a figyelmeztetést kaptam [1890], hogy ettől kezdve állandó vitában fogunk állni. Az úgynevezett tudományt és a vallást egymással szembeállítják, mivel a véges ember nem képes felfogni Isten hatalmát és nagyságát. A Szentírásnak e szavai jelentek meg előttem: ’Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat maguk után vonják’ (ApCsel 20:30)” (Ellen G. White: Medical Ministry. 98. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Gondoljunk a földet sújtó „hármas átokra” (Ádám bukása, Kain bűne és az özönvíz miatt)! Ezek együttes hatása évezredeken át összeadódott, ami miatt most világunk egészen más, mint a teremtéskor volt. Miért gondoljuk hát jól meg, hogy milyen következtetéseket vonunk le jelen világunkból a kezdeteket illetően?

2) Mit tesz a tudomány, különösen az élet eredetével kapcsolatban? Amit ma látunk, ahhoz nem találunk felcímkézett magyarázatot. A tudomány teljes egészében emberi vállalkozás, az emberi elme pedig felfogásában véges, hajlamos ellenszegülni az isteni tekintélynek. Sátán hatása is erősen érezhető a természetben, tehát a megfigyelhető dolgok közül sok nem illik Istennek ahhoz az önkinyilatkoztatásához, amit a Bibliában adott. Miért olyan fontos nagyobb bizalommal tekinteni a Bibliára, mint a tudományra, főként pl. világunk teremtésének egyedi esetéről gondolkodva?

3) Nem értjük igazán a Szentírás és a tudomány közötti feszültség minden vetületét, Isten azonban összehasonlíthatatlanul bölcsebb nálunk, és el kell ismernünk, hogy a teremtés jóval többet takar, mint amit a tudomány valaha kikutathatna. Valójában miért nem kellene meglepődnünk azon, hogy alkalmanként feszültséget találunk a Bibliában kinyilatkoztatott természetfeletti események és a tudomány materialista megközelítési módja között?

4) Olvassuk el Jób 39:34-35, 40:2-3 és Róm 11:33-36 verseit! Mennyire bízhatunk meg az emberi bölcsességben, amikor Isten útjait próbáljuk megérteni? Hogyan viszonyuljunk a nehéz kérdésekhez, miközben igyekszünk összhangot találni a tudomány és a Szentírás között?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2013. 1. negyedév

Kezdetek

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: