„E VILÁG FEJEDELME”

„És monda az Úr Sátánnak: Honnét jössz? És felele Sátán az Úrnak és monda: Körülkerültem és át meg átjártam a földet” (Jób 1:7).

„Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen” (1Pt 5:8).

Amint az eddigiekben is láttuk, Istené a föld, úgy a teremtés, mint a megváltás jogán. Nem szabad viszont elfeledkeznünk Sátán és a nagy küzdelem valóságáról, sem arról, hogy az ördög valóban ki akarja terjeszteni uralmát mindarra, amire csak tudja. A kereszt óta ugyan veresége már biztos, de nem hajlandó csendben, finoman eltűnni a színről. Hiba volna alábecsülni a gonosz haragját és pusztító erejét, még ha Isten most korlátozza is – olyan úton-módon, amit bizonyosan nem értünk. Arról se feledkezzünk el, hogy még ha gyakran a szürke különböző árnyalatában jelentkeznek is a dolgok, végeredményben a küzdelem két erő, Krisztus és a Sátán között dúl. Nincs köztes terület. Amint pedig tudjuk, e világban oly sok minden a rossz oldal zászlaja alatt áll. Csodálkozhatunk tehát azon, hogy ennyire megsérült a világ?

Milyen fontos igazságokat találunk a következő versekben a gonosz valóságát és hatalmát illetően? Jn 12:31; 14:30; 16:11; Ef 2:2; 6:12

Jób könyvében kissé félrehúzódik a nagy küzdelem valóságát elfedő függöny, és láthatjuk, hogy Sátán valóban képes óriási rombolást végezni a természet világában. A „világ fejedelme” kifejezés teljes körébe sok minden beletartozhat, de az egyértelmű, hogy Sátán e szerepében továbbra is roppant ártó hatást képes kifejteni a földön. Tudhatjuk, hogy a természet világa erősen károsodott, tehát csak óvatosan vonjunk le belőle következtetéseket Istenre nézve. Gondoljunk arra, hogy Darwin mennyire furcsán értelmezte a világ állapotát!

Mi mindenben észleljük Sátán ártalmas hatását a saját életünkben? Miért csak a keresztben és Krisztus ígéreteiben lehet reményünk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2013. 1. negyedév

Kezdetek

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: