TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„Isten ősszüleink rendelkezésére bocsátotta azt a táplálékot, amit terve szerint fogyasztaniuk kellett. Tervével ellenkezett bármely állat életének kioltása. Akarata szerint nem kellett volna az Édenben halálnak lennie…” (Ellen G. White: Counsels for the Church. 228. o.).

„Sátán úgy tünteti fel Isten törvényét, a szeretet törvényét, mintha az önzés törvénye volna. Azt állítja, hogy lehetetlen engedelmeskednünk a törvény előírásainak. Sátán a Teremtőt vádolja ősszüleink bukásáért, s az abból származó minden nyomorúságért. Ráveszi az embereket arra, hogy Istent tekintsék a bűn, a szenvedés és a halál szerzőjének. Jézus feladata volt az, hogy ezt a csalást leleplezze” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 15. o.).

„Isten mégsem adta át az embert az általa választott rossz következményeinek. A Sátán számára kijelentett ítélet az ember megváltását is közölte… Ez az ítélet ősszüleink füle hallatára hangzott el, ígéret is volt egyben számukra. Mielőtt a tövisről és bogáncsról, a fáradságos munkáról és szomorúságról hallottak, amely osztályrészük lesz, vagy a porról, ahova vissza kell térniük, azokat a szavakat hallották, amelyek reményt ébresztettek bennük. Mindazt, amit Sátán által elvesztettek, visszanyerhetik Krisztusban” (Ellen G. White: Előtted az élet. Nevelés. Budapest, 1992, Advent Kiadó. 21-22. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Térjünk vissza a csoportban a hétfői rész utolsó kérdéséhez! Milyen törvényeket hozunk mi, amelyek miatt mi is olyanokká válhatunk, mint akiket Jézus megdorgált? Viszont hogyan tudunk olyan fogadalmakat tenni, amelyek segítenek még jobban követni a Bibliában kinyilatkoztatott igazság elveit?

2) Éva inkább bízott az érzékeiben, mint Isten határozott, egyértelmű parancsában. Miért olyan könnyű nekünk is ugyanígy tenni?

3) Beszélgessünk arról a nyilvánvaló ellentétről, ami megmutatkozik a teremtési történet és az evolúciót az istenhittel ötvöző, különféle elképzelések között, amelyek az isteni teremtés részének tartják a természetben tapasztalható kegyetlenséget! Miért nem lehet a kezdeteket illető, ennyire ellentétes nézeteket összhangba hozni egymással anélkül, hogy tagadnánk a Biblia világos üzenetét? Miért fontos helyesen értelmezni a teremtést, ha igazán meg akarjuk érteni a bűnesetet?

4) Bizonyos kultúrákban az ördög létezésének gondolatát butaságnak tartják, míg másutt megszállottan figyelnek az ördög, ill. a gonosz lelkek hatalmára. Nálunk mi a helyzet? Mi az általános irányzat?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2013. 1. negyedév

Kezdetek

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: