Az egyik előző tanulmányban érintettük Pál athéni prédikációját (ApCsel 17:16-31). Kísérjük figyelemmel az apostol érvelésének menetét! Ne csak azt vegyük észre, ahonnan indult, hanem azt is, hogy hol fejezte be! Miért olyan fontos az általa levont végkövetkeztetés, főként az ember eredetének és erkölcsiségének kérdését illetően?

Athénban Pál a teremtéssel kezdte és az ítélettel fejezte be a beszédét. Szerinte a világot és benne mindent megteremtő Isten elrendelt egy napot, amikor majd megítéli a világot. Isten felruházta az embert erkölcsi képességgel, ami viszont sejteti elszámoltathatóságunkat. Tetteinkért és szavainkért Isten majd mindnyájunkat felelősségre von (lásd Préd 12:16; Mt 12:36-37).

Olvassuk el Mt 25:31-40 és Jel 20:11-13 szakaszait! Mi ezeknek a részeknek a világos tanítása az erkölcsi kérdéseket illetően?

A földön élt minden ember össze fog majd gyűlni Isten színe előtt ítélethozatalra. A Jézus példázatában megemlített két csoport tagjait az különbözteti meg, hogy miként bántak a szükséget szenvedőkkel. A Teremtő odafigyel rá, hogyan viselkednek teremtményei egymással, főként a nehéz helyzetben lévőkkel. A mennyben nincs helye a természetes kiválasztódás elvének, mivel az ellentétes a békesség Istenének jellemével.

A Bibliának az az egyik sarkalatos tanítása, hogy majd maga Isten fogja elhozni az igazságot, ami most olyannyira hiányzik világunkból. Az ítélet gondolata magában foglalja az erkölcsi rendet. Hiszen ugyan miért ítélne vagy büntetne Isten, ha nem lennének erkölcsi normák, amelyekhez tarthatná magát az ember?

Gondolkozzunk el az ítélet valóságáról és biztos voltáról! Miért olyan fontos az evangélium és a Krisztusban megígért megváltás ahhoz, hogy bizalommal tekinthessünk az ítéletre?