A SZÁRAZFÖLDI ÁLLATOK MEGTEREMTÉSE

1Móz 1:24-31 szakasza szerint Isten a hatodik napon teremtette meg a szárazföldi állatokat, majd pedig az embert. A második és az ötödik nap összefüggéséhez hasonló kapcsolatot lehet felfedezni a szárazföld és a tenger harmadik napon történt szétválasztása, valamint a hatodik nap között, amikor Isten benépesítette a szárazföldet. Ez megint arra emlékeztet, hogy a teremtés eseményei milyen bámulatos rendben történtek, átgondolt sorban – amint az a rend Istenével összeegyeztethető (vö. 1Kor 14:33). A szöveg megfogalmazása arra utal, hogy az ötödik napon megteremtett állatokhoz hasonlóan a teremés hatodik napján szintén sokféle állatfajt alkotott az Úr, különböző vadállatokat, jószágokat és csúszómászókat. Nincs egyetlen közös őse a szárazföldi állatoknak, Isten számos, egymástól különböző fajt teremtett. Figyeljük meg az „ő neme szerint” vagy hasonló kifejezéseket 1Móz 1:11, 21 és 24-25 verseiben! Némelyek ezzel a kifejezéssel igyekszenek alátámasztani a görög filozófiából származó gondolatot, ami kimondja a fajok változatlanságát. Az ókori görögök úgy vélték, hogy minden egyed tökéletlen kifejeződése volt a mintapéldánynak, a nem változó tökéletes egyednek. Ám a fajok változatlanságának gondolata nem egyeztethető össze azzal a bibliai tanítással, hogy az egész természet szenved a bűn átkától (Róm 8:19-22). Igenis tudunk fajok változásáról, amint Mózes első könyve 3. fejezetében az átok is sejteti. (Ellen White írt arról, hogy „háromszoros átok” érte a földet, egyszer a bűneset után, egyszer Kain vétke után, majd pedig az özönvíz után.) Ezt látjuk még az annyi szenvedést okozó vagy kegyetlen paraziták és ragadozók esetében is. Az „ő neme szerint” kifejezés jelentését a szövegösszefüggésében vizsgálva érthetjük meg a legjobban.

Olvassuk el 1Móz 6:20, 7:14 és 3Móz 11:14-22 verseit! Hogyan találkozunk itt az „ő neme szerint” kifejezéssel, ill. hasonló megfogalmazásokkal? Az említett példák miként segítenek megérteni, mit jelent a kifejezés Mózes első könyve 1. fejezetében?

Az „ő neme szerint” vagy más hasonló kifejezés nem magyarázható valamiféle, a szaporodásra vonatkozó szabályként. Inkább arra a tényre utal, hogy a fent említett történetek különféle fajtájú állatokat neveztek meg. Egyes bibliafordítások a „különféle fajta” vagy más, ezzel egyenértékű megfogalmazást használják, ami úgy tűnik, hűebben tükrözi a jelentést. Ez a kifejezés nem a fajok változatlanságára utal, inkább arra, hogy a hatodik napon Isten többféle állatot teremtett meg. A teremtés idejétől fogva hihetetlenül sok növény- és állatfaj létezik.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2013. 1. negyedév

Kezdetek

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: