TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Noha a Szentírás nem mondja ki konkrétan, de alapos bibliai okunk van hinni, hogy a világmindenség már jóval a földi élet kezdete előtt létezett. Először is, Jób 38:4-7 verseiben arról olvashatunk, hogy léteztek olyan élő teremtmények, akik örömmel kiáltottak fel, amikor Isten formát adott a földnek. Ebből következtethetünk arra, hogy a világegyetemnek voltak lakói a föld teremtése előtt is. 1Kor 4:9 versében a figyelő világegyetemre tett utalás talán ugyanilyen lényekre céloz. Másodszor pedig a kígyó már ott volt az Éden kertjében Ádám és Éva bűnesete előtt is. Jel 12:9 a kígyót Sátánnal azonosítja, aki levettetett a mennyből. Jézus kijelentette, hogy látta, amikor ez történt (Lk 10:18). Ez 28:14-15 ír az oltalmazó kérubról, aki először tökéletes volt, majd később fellázadt. Ez szintén arra utal, hogy Sátán lázadása előtt volt egy időszak, amikor még Luciferként szabadon mozoghatott a világegyetemben. Ezek a bibliaszövegek mind azt jelzik, hogy Isten nem Ádámot és Évát teremtette elsőként.

„A föld rendkívül szép volt úgy, ahogy Alkotója kezéből kikerült. Felszínét hegyek, dombok és síkságok tették változatossá; elragadó folyók és gyönyörű tavak tarkították. De azok nem meredek, zord dombok és hegyek voltak, tele félelmetes lejtőkkel és ijesztő szakadékokkal, mint a mostaniak. A föld sziklás vázának éles, érdes peremeit betemette a termékeny talaj, amely mindenütt gazdag növényzettől zöldellt. Nem voltak visszataszító mocsarak és sivár pusztaságok. Mindenütt bájos cserjék és pompás virágok köszöntötték az embert. A magaslatokat fák koronázták, fenségesebbek, mint a mostaniak. A levegő tiszta és egészséges volt, mentes káros kigőzölgéstől. A táj szépsége túlszárnyalta a legpompásabb palota díszes parkját. Az angyalsereg gyönyörködve nézte ezt a képet, és örvendezett Isten csodálatos művének” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 18. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Soroljunk fel olyan jellemzőket, amelyek a teremtés tervezettségét támasztják alá!

2) Milyen indokokkal igazolhatjuk azt az állítást, hogy a bibliai teremtés tana nem összeegyeztethető az evolúciós elmélettel?

3) Mózes első könyvének teremtési beszámolójában kétségkívül vannak olyan elemek, amelyeket nem tudunk megmagyarázni. Ez viszont miért nem ok arra, hogy ne fogadjuk el a világ teremtéséről szóló, szó szerint értendő beszámolóként?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2013. 1. negyedév

Kezdetek

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: