ÚJ FÖLD

A jelenések könyve 20. fejezete azzal zárul, hogy Sátán seregeivel együtt elpusztul, a 21. fejezet pedig az új eget és új földet bemutató látomással kezdődik.

Jel 21:1-5 szakasza tartalmazza az ígéretet, hogy Isten mindent újjátesz. Hogyan tükröződik ebben Mózes első könyvének teremtési beszámolója (1-2. fejezetek)? Milyen különbségeket találunk?

Jel 21:1 versében az „új” szó azt emeli ki, hogy valami formájában vagy minőségében új, és nem egy időben „új” eseményről van szó. Istennek a teremtéskor kitűzött célja addig nem válik valóra, amíg az új földön be nem teljesedik az ígérete, hogy mindent újjá tesz. Tehát most az egész teremtett világ nyög és szabadulásra vár (Róm 8:20-22). Az új teremtés abból áll majd, hogy Isten megszabadítja a világmindenséget és a földet minden rossztól és összhangba hozza eredeti tervével. Ebből az következik, hogy az új teremtés ugyan valóban különbözni fog a régitől, mégis lesz valamiféle folytonosság is a kettő között. A régihez hasonlóan az új föld is valóságos hely lesz, amit igazi, testben élő lények népesítenek be. Az új föld újjá tett, ha úgy tetszik, tűz által megtisztított bolygó lesz (2Pt 3:10-13).

Olvassuk el Jel 21:11 – 22:5 szakaszát, és nézzük meg, mi minden utal arra, hogy valóságos hely lesz az új föld fővárosa, az Új Jeruzsálem! Mennyire képes a János által felvázolt kép bemutatni a várost?

Biztos, hogy valóságos helyről beszélünk. A Szentírás ismét lerántja a leplet arról a pogány tévtanításról, miszerint a fizikai valóság rossz volna, mert csak az jó, ami lelki. A szó, még az ihletett írás is csak részben fejezi ki a valóságot, mégis valamilyen fogalmat alkothatunk arról, hogy milyen örökség is vár ránk. Fontos mindig tisztában lenni azzal, hogy világunk most nem olyan, mint amilyennek Isten eredetileg tervezte; tökéletlen, eltorzult. Krisztus pedig azért jött, hogy helyreállítsa. Ha mégoly nehéz is most elképzelni (kizárólag a bűnbe süllyedt világ ismeretében), A jelenések könyvének leírása elénk tárja a ránk váró örök valóságot. Milyen nagyszerű reménységünk van, főleg, ha arra gondolunk, hogy sokak szerint a halál mindennek véget vet!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: