AZ ADVENTRE VÁRVA

Olvassuk el 1Thessz 5:1-11 szakaszát! Mi az üzenete? Miért olyan fontos számunkra, ma? Hogyan alkalmazhatjuk az olvasottakat a gyakorlatban, a hétköznapi életünk során?

Igen gazdag e rész mondanivalója, viszont leginkább az magaslik ki belőle, hogy milyen reménységet nyernek a Krisztus második adventjét váró keresztények. Valóban fontos vigyáznunk, józanul élnünk, nehogy éjjeli tolvajként meglepjen az a nap. Ugyanakkor hit, szeretet és remény jellemezzen, mert „akár ébren vagyunk, akár elalszunk” (azaz élünk vagy már meghaltunk Krisztus visszajövetele idején), számíthatunk az Istennel eltöltendő örök élet ígéretére. Korunkban mindenütt jeleket látunk, éppen ezért roppant körültekintően kell magyaráznunk azokat és értenünk jelentőségüket. Túl gyakran megesik, hogy emberek az izgalmat, drámai fordulatokat kiváltó és várakozást keltő események sodrába kerülnek, amelyek azután szertefoszlanak. Utána pedig a tagok kiábrándulttá, csalódottá, sőt kétkedővé válhatnak. Állandóan vigyáznunk kell, ugyanakkor fontos óvatosnak, bölcsnek és alázatosnak is lenni, miközben arra törekszünk, hogy felismerjük és értelmezzük az idők jeleit (lásd Mt 16:1-4)!

Mi a célja az „idők jeleinek” Jn 13:19 és 14:29 szerint?

A végidőre vonatkozó jövendöléseket nem a hívők kíváncsiságának kielégítésére adta Isten, hanem azért, hogy állandó éberségre buzdítson (Mt 24:32-44). A második adventet várva nyitva kell tartanunk a szemünket, tudnunk kell, mit tanít Isten Igéje az utolsó napok eseményeiről. Ez különösen fontos, hiszen a kereszténység körein belül annyi téves nézet terjeng az idők jeleit illetően.

Hogyan várhatjuk úgy a második adventet, hogy közben ne tekintsünk minden újsághírt a vég jelének? Hogyan kerülhetjük el egyrészt a nemtörődöm nyugalmat, másrészt a fanatizmust?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2012. 4. negyedév

Növekedés Krisztusban

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: