TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

A hetedik napot ünneplő adventisták hitelvei. Budapest, 1997, Advent Kiadó. 21-22. fejezet

„Istennek az volt a terve a nagylelkűséggel és a jótékonysággal, hogy ezek gyakorlása által gyöngéd és együtt érző maradjon az ember szíve. Így kíván ösztönözni a szeretetre és az egymással való törődésre, a Mester példájának követésére, aki értünk szegénnyé lett, hogy szegénysége révén mi gazdaggá tétessünk. A tizedfizetés maradandó elven alapszik, és Isten áldásul adta az embernek. Az Úr azért rendelte el a jótékony adakozás rendszerét, hogy útját állja a kapzsiság nagy gonoszságának. Krisztus látta, hogy az üzleti életben a gazdagság szeretete tépi ki leginkább az igazság szeretetét a szívből. Látta, a pénz szerelme mélyen, erősen befagyasztja az emberek lelkét, megállítja a nagylelkű gondolatok folyamát, érzéketlenné tesz, hogy ne vegyünk tudomást arról, amire a szenvedőknek és a lesújtottaknak szüksége van” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 3. köt. 547. o.).

„Aki egészséges és erős, számára az tőke, amit helyesen kell felhasználnia. Ha hosszú órákat fecsérel el tétlenséggel és felesleges viziteléssel, fecsegéssel, akkor a munkájában lusta. Isten Igéje ezt tiltja. El kell végezni a munkát, gondoskodni kell saját családunkról, a többit pedig, ha Isten megáldotta, félre kell tenni jótékony célokra. Nem azért élünk a világban, hogy kizárólag magunkkal törődjünk. Isten megkívánja tőlünk, hogy segédkezzünk a megváltás nagyszerű munkájában, így követve Krisztus önmegtagadó, önfeláldozó, hasznos életének a példáját” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 1. köt. 325. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Igen fontos a házasság és a válás kérdése, és annak is kell tartani, különös tekintettel arra, hogy bizonyos országokban annyira elterjedt a válás. Hogyan alkalmazzuk a Biblia egyértelmű tanítását e témáról szólva? Ha szigorúbban vennénk Jézus tanítását e téren, vajon kevesebben válnának el? Beszélgessünk erről a nehéz kérdésről!

2) Egyházként nem hagyhatjuk figyelmen kívül a közénk tartozó szegényekről és szükséget látókról való gondoskodás bibliai tanácsait. E felszólítás felett nem hunyhat szemet egyetlen keresztény sem. Ugyanakkor milyen veszélyei lehetnek annak, ha elsődlegesen csak a segítségnyújtással foglalkozunk, ahelyett, hogy a még fontosabb céllal is törődnénk? Beszélgessünk erről!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2012. 4. negyedév

Növekedés Krisztusban

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: