AZ EGYHÁZ KÜLDETÉSE

Az egyház Krisztus teste – ez azt jelenti, hogy azt kell tennie, amit Krisztus tenne, ha „testileg” még mindig a földön járna. Éppen ezért hívta el Isten az egyházat mint „gyülekezetet”. Az egyháznak nem egyszerűen küldetése van, hanem maga az egyház a küldetés.

Mit találunk Mt 28:19-20 verseiben az egyház küldetésével kapcsolatban?

A misszió részét képezi az, hogy elküldenek embereket Istenről beszélni. Isten is éppen ezt tette Izráel prófétáival (Jer 7:25) és az apostolokkal (Lk 9:1-2; 10:1, 9). Jézus elküldte a tanítványait, mint ahogy az Atya elküldte Őt (Jn 20:21). Ma sem érheti be kevesebbel az egyház, ha hű akar maradni küldetéséhez.

Mit tanítanak a következő szövegek az egyház küldetésével kapcsolatban? Mt 10:5-8; Ef 1:6; 4:11-13; Jak 1:27; 1Pt 2:9

Az evangélium hirdetése nyilvánvalóan központi része az egyház küldetésének. Istennek az is a célja e közösséggel, hogy építse a hívőket, támogassa az igaz istentiszteletet, valamint lehetővé tegye szociális jellegű feladatok elvégzését.

Az egyháznak sok mindennel meg kell birkózni, e feladatok között azonban az egyik legnehezebb helyes egyensúlyt tartani a misszió értelmezésében. Egyrészt igen könnyű volna egészen lekötni magunkat a társadalmi reform kérdéseivel, a társadalom javát keresni, minden baj orvoslását. Valóban fontos az ilyen természetű munka, mégsem engedhető meg, hogy teljes mértékben ez töltse ki az egyház tevékenységét. Küldetésünk, hogy megismertessük az elveszetteket Jézussal és felkészítsünk egy népet visszajövetelére. Ugyanakkor azt a végletet is kerülnünk kell, hogy úgy éljünk, mintha minden újságcím a világ végét hirdetné, és emiatt elhanyagolnánk a hétköznapi élet alapvető feladatait. Isteni bölcsességre van szükség ahhoz, hogy képesek legyünk kellő egyensúlyt tartani.

Mennyire kapcsolódunk bele az egyház missziójába? Milyen szempontból és hogyan tehetnénk még többet? Miért fontos saját lelki fejlődésünk miatt is részt venni abban, amire Isten elhívta az egyházat?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: