SÁTÁN HARCA

A tegnapi tanulmány alapos vizsgálatakor bizonyára felfigyeltünk rá, hogy a nagy küzdelem során Isten fokozatosan mutatta be önmagát és igazságát. Isten munkálkodott a pátriárkák és az izraeliták áldozati rendszere, Krisztus engesztelő áldozati halála, az egyház által, valamint tovább munkálkodik Krisztusnak a mennyei szentélyben végzett szolgálatával. Sátán viszont szünet nélkül igyekszik aláásni az Úr terveit. Tehát a nagy küzdelem leginkább e kérdések körül forog. Isten azért rendelte el, példának okáért, a pátriárkák áldozati rendszerét és Izráel szentélyszolgálatát, hogy a Teremtőre emlékeztesse az emberiséget és életben tartsa a megváltás reménységét.

Milyen módszerekkel igyekezett Sátán elbitorolni és érvényteleníteni a megváltási tervre vonatkozó igazságot, különösen, ahogy azt az áldozati rendszer bemutatta (lásd Róm 1:20-28; 5Móz 32:17-18)?

Természetesen Krisztus testet öltése, földi szolgálata és engesztelő kereszthalála központi részét képezte annak, ahogyan Isten győzni akart Sátán felett a nagy küzdelemben. Krisztus halála garantálja Sátán végét, aki lankadatlanul Krisztus ellen támadott.

Mit tudhatunk meg a következő versekből arról, hogy Sátán milyen támadásokat intézett Jézus ellen? Mt 2:1-18; 4:1-11; 16:21-23; 27:39-42

Halála és feltámadása után Krisztus megalapította egyházát a földön, hogy hirdessék az elveszett emberiségnek az üdvösség jó hírét. Sátán már kezdettől fogva azon igyekezett, hogy gyengítse és tönkretegye az egyházat. Az alábbi szakaszok bemutatják, hogy milyen módszerekkel támadta az egyházat: ApCsel 5:17-18; 7:54-60; 2Thessz 2:1-4; 1Tim 4:1; 2Pt 2:1; Jel 12:13-17. A zsidókhoz írt levél pedig említést tesz a mennyei valóságos szentélyről, ahová Krisztus belépett mennybemenetele után (Zsid 4:14-16; 9:24), hogy ott végezze papi szolgálatát a bűnös emberiségért (Zsid 7:27). Dán 8:11-14 verseiben olvashatunk arról, hogy milyen tevékenységet fejt ki Sátán Krisztusnak a mennyei szentélyben végzett papi szolgálata ellen, és miként igyekszik tőle elbitorolni e szolgálat érdemeit.

Egy dolog elolvasni 1Pt 5:8-9 verseit és értelmileg felfogni a figyelmeztetést, az azonban egészen más kérdés, hogyan tudunk a hétköznapjainkban eleget tenni ennek. Valójában hogyan lehet ellenállni az ördögnek? Milyen gyakran gondolunk arra egy nap, hogyan támad ellenünk Sátán?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2012. 4. negyedév

Növekedés Krisztusban

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: