Halkan sóhajt
a novemberi szél.
Én tudom, mit mond,
értem, mit beszél.
Elmúlt a nyár – mondja panaszosan –,
én is érzem a csontjaimban.
– Sárgult levél száll,
búcsúzik az ágtól,
mint az öreg ember
ettől a világtól.
Mint a patakban
a hab, ha partot ér,
odaütődik: meghal a szegény.
Felettünk is így múlnak a napok;
reggel még ragyog,
este már halott.
– Világ folyása...
Ne sírj, őszi szél!
A maga útján
elballag a tél.
Jön majd a tavasz
megújulása!
Rend van itt,
Isten parancsszavára.