TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„A csalás nagy drámájának tetőfokán Sátán meg fogja személyesíteni Krisztust… A hamis Krisztus hangja lágy, szelíd és megnyerő. Nyájas, kedves hangon elmond néhányat a Megváltó ajkáról elhangzó drága mennyei igazságokból. Betegeket gyógyít, majd Krisztustól bitorolt szerepében azt állítja, hogy a szombatot áttette vasárnapra, és megparancsolja mindenkinek, hogy szentelje meg azt a napot, amelyet ő megáldott…

Csak azok lesznek felvértezve az egész világot foglyul ejtő hatalmas csalással szemben, akik szorgalmasan tanulmányozzák a Szentírást és szeretik az igazságot” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. 555-556. o.).

„Az üzenet hirdetése közben ne támadd a többi egyházat, a Római Katolikus Egyházat se! Isten angyalai a különböző felekezetek között látnak olyan embereket, akiket csak nagyon óvatosan közelíthetünk meg. Ezért válasszuk meg igen gondosan szavainkat… E témaköröket illetően a hallgatás ékesszólás. Sok a megtévesztett ember. A szeretet hangján és szavaival mondjuk el az igazságot” (Ellen G. White: Evangelizálás. Budapest, 2007, Advent Irodalmi Műhely, Felfedezések Alapítvány. 375. o. a szerkesztő javításával).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Ma sokan úgy gondolják, hogy a pápaság megváltozott, és bizonyos szempontból ez igaz is. Viszont a megváltás alapvető kérdéseit illetően továbbra is jogot formál mindarra, amit Krisztus értünk tett és tesz. Még mindig a prófécia által bemutatott hatalom maradt. Hogyan képviselhetjük a Rómával kapcsolatos bibliai álláspontunkat keresztényi szeretettel, türelemmel és tapintattal?

2) Gyakran hallunk olyanokról, akik a végidő eseményeinek újabb és újabb dátumaival állnak elő, újabb és újabb összeesküvés-elméletekben neveznek meg ilyen vagy olyan csoportokat. Ma is nyitottan kell fogadnunk az új világosságot, tehát hogyan viszonyuljunk az ilyen helyzetekhez?

ÖSSZEFOGLALÁS: Pál helyreigazította a thesszalonikaiak néhány téves nézetét az utolsó idő eseményeivel kapcsolatban, eközben fontos igazságot közölt e témát illetően. Egy dologról azonban nem szabad megfeledkeznünk: az utolsó idővel kapcsolatban nem az események időzítése és nem is a sok részlet a legfontosabb, hanem az, hogy a nagy küzdelemben melyik oldalt választjuk!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2012. 3. negyedév

Pál első és második levele a thesszalonikaiakhoz

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: