AZ ANTIKRISZTUS (2THESSZALONIKA 2:8-10)

Hogyan érthetjük 2Thessz 2:8-10 szakaszát? Mi az, ami különösen fontos ebben a kifejezésben: „nem fogadták be az igazságnak szeretetét”?

A 3-4. versekben találkozunk először a bűn emberével, aki a kereszténység történelmének legnagyobb részében igyekezett aláásni Isten törvényét (főként a szombatot) és bitorolni az egyedül Krisztust megillető jogcímeket. Olyan igehelyekben, mint Dán 7:20-25 (a kis szarv) és Jel 13:1-7 (a tengerből feljövő fenevad), ez az a hatalom, ami a pogány Római Birodalom bukása után fejti ki tevékenységét, vallási és világi hatalmat egyesítve üldözi Isten szentjeit. A pápaság az egyetlen olyan hatalom a történelemben, amire illenek az e próféciák által meghatározott sajátosságok. A középkortól kezdve egészen napjainkig számos igemagyarázat ezt a szervezetet nevezi Antikrisztusnak. (Csak az elmúlt egy-két évszázadban fordult el a kereszténység többsége ettől a magyarázattól. Igen érdekes változás már önmagában is annak fényében, amit a végidő eseményeivel kapcsolatban megértettünk.) Ez az azonosítás megfelel 2Thesszalonika 2. fejezete részletes leírásának, miszerint a bűn embere egyrészt hímnemű (személy), másrészt semlegesnemű (világhatalom vagy szervezet). A 7. versben „a törvényszegés titkos bűne” megfelelően jellemzi tevékenységét. Ám a történelem végén, közvetlenül a második advent előtt valósul meg az egész világra még jobban kiterjedő, Istennel és törvényével való nyílt szembehelyezkedés. Ebben a szakaszban, mint másutt is (Dániel 7. fejezete, Jelenések 13. fejezete), a hatalmak folyamatossága arra utal, hogy a pápaság fontos szerepet játszik majd az idők végén is.

Isten mely korábbi tettének hamisítására kerül sor a végidei megtévesztés során (vö. ApCsel 2:22 és 2Thessz 2:9 versét)?

A mai szakasz a függönyt félrehúzva még hatalmasabb Antikrisztust mutat be amögött, ami a történelem során, a nemzetek között működött. A végidő csalásainak elgondolója és végrehajtója nem más, mint maga Sátán. Jézus visszatérésének közeledtével az események egy utolsó, kétségbeesett tettre kényszerítik. Személyesen jelenik meg, hogy utánozza Jézus földi szolgálatát (lásd a pénteki részt). Hamis csodákkal igyekszik elterelni az emberek figyelmét az evangéliumról (Jézus életéről, haláláról és feltámadásáról), sőt még a második adventről is.

Gondolkodjunk még „az igazság szeretete” kérdéséről! Hogyan „fogadhatjuk be”? Miért annyira fontos ez a szeretet annak, aki nem akar belegabalyodni semmiféle lelki megtévesztésbe, főleg nem az utolsó időkben? Hogyan tanulhatjuk meg már most befogadni az igazság szeretetét?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2012. 3. negyedév

Pál első és második levele a thesszalonikaiakhoz

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: