A PROBLÉMA (2THESSZALONIKA 2:1-3)

Milyen témával foglalkozik Pál 2Thesszalonika 2. fejezetében? Hogyan vonatkoznak ma ránk szavai? Milyen tekintetben találkozunk mi is efféle problémákkal egyházunkon belül, a végidő eseményeit illetően (időpontok meghatározása, összeesküvés-elméletek stb.), csak talán más összefüggésben? Milyen hasonló elvet találunk 2Thessz 2:1-3 szakaszában, amivel mi is folyton szembesülünk?

E szakaszban nincs világos bizonyíték arra, hogy a gyülekezet Jézus második adventjéről kérdezett volna. Pál figyelt fel egy problémára, az késztette írásra. Az „egybegyűlés” gondolata az előző levélben írtakat idézi (1Thessz 4:15-17).

Ebben a részben Pál szavai eszünkbe juttatják Jézus figyelmeztetését (Mt 24:1-13). A thesszalonikaiak „egyhamar” meginogtak, mert Pál első levelének megírása után, rövid idő alatt egymásnak ellentmondó elképzeléseket hallottak. Pál nem nevezi meg a zavarkeltés pontos forrását, talán ő sem tudta. A „lélek” (2Thessz 2:2) szóval valószínűleg egy prófétai tanításra utal, vagy valamilyen hamis próféta kijelentésére, vagy Pál első levelének téves magyarázatára. A másik forrás talán egy szóbeli kijelentés, a tagok között szájról szájra terjedő tanítás lehetett. A „nékünk tulajdonított levél” említésével vagy olyan, hamisított levélre utal, amit az ő nevében küldtek, vagy egy valóban tőle származó levél téves értelmezésére.

Bármilyen körültekintően is őrzi egy lelkész a gyülekezetét, a hamis elképzelések számtalan módon gyökeret ereszthetnek. A tagok néha könnyebben elfogadnak valamilyen beszámolót vagy híresztelést, mint hogy saját maguk kezdenék alaposan kutatni a Szentírást. Időnként az is előfordul, hogy egy új elgondolás bizonyos pontig biblikus, csakhogy nem a hozzá kapcsolódó bibliai tanításokkal együtt, azokkal egyensúlyban hirdetik.

Úgy tűnik, Thesszalonikában ez utóbbi lehetett a probléma. A hívők sok helyes tanítást ismertek Jézus második adventjével és az azt megelőző eseményekkel kapcsolatban, de hajlottak arra, hogy vagy az egyik végletet hangsúlyozzák túlzottan, vagy a másik tanítást, de közben a szempontokat nem hozták egyensúlyba. Nem hallgattak Jézus figyelmeztető szavára, hogy ne csupán adventje jeleire koncentráljanak (Mt 24:4-8). Éppen ezért olvashatunk 1Thesszalonika levelében arról, hogy keseregtek, mert Jézus visszatérése késlekedett (1Thessz 4:13-15). Ebből a fejezetből pedig úgy tűnik, arra a következtetésre jutottak, hogy máris a végső események között vannak.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2012. 3. negyedév

Pál első és második levele a thesszalonikaiakhoz

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: