KRISZTUS DICSŐSÉGE (2THESSZALONIKA 1:10-12)

Mit jelent az, hogy Jézus Krisztus a szentjeiben dicsőíttetik meg (2Thessz 1:10-12)?

Az e héten tanulmányozott mondat (2Thessz 1:3-10) számos fontos részletet közöl Jézus második adventjével kapcsolatban. Amikor Jézus eljön, megbünteti azokat, akik másokat bántalmaznak és megnyugvást ad a bántalmazottaknak (lásd 6-7. vers). A mennyből jön le, hatalmas angyalok kíséretében (7. vers). A tűz lángjával érkezik, és végrehajtja az igazságos ítéletet azokon, akik elutasították Istent és Jézus Krisztus evangéliumát (8. vers). A gonoszok elpusztulnak (8-9. vers), miközben Krisztus megdicsőül az üdvözülőkben (10. vers). A második advent eseményei képezik a millennium hátterét. Ez idő alatt, ezer éven át elhagyatott lesz a föld (Jel 20:1-6). A héten tárgyalt szakaszból ugyan nem derül ki, mi lesz akkor az igazakkal, ám 1Thessz 4:16-17 verséből tudjuk, hogy a megváltottak a levegőben csatlakoznak Jézushoz, amikor visszatér. Jn 14:1-3 pedig azt írja, hogy Jézus magával viszi őket a mennybe.

Pál tanácsa szerint hogyan készüljenek a hívők Jézus második adventjére (2Thessz 1:11)?

A 10. versben Pál már nem a gonoszokról beszél, hanem ismét arról ejt szót, hogy a második adventkor milyen sors vár az igazakra. A 10-12. versek szerint Jézus dicsősége megmutatkozik azoknak a jellemében, akik hisznek benne. Pál örül, hogy a thesszalonikaiakért mondott imái és az erőfeszítései igazolást nyernek, amikor Jézus visszatér (lásd 1Thessz 2:19-20). Pál itt a 2. fejezet alapját veti meg, amelyben arról szól, hogy az Úr napja még nem jött el. Ha már eljött volna, azt jelezné a tűz, a gonoszok pusztulása és Jézus teljes megdicsőülése mindenki előtt. A mai részben az apostol hol Istenről, hol Jézusról szól, a két kifejezést egymással felcserélve használja. Az ihletett Ige szerint Jézus Isten. Ez a tanítás igen fontos számunkra. Minél hatalmasabb Jézus, annál nagyobb az általa biztosított üdvösség, és annál tisztább képet kapunk Istenről, ha Jézus életéről, haláláról, feltámadásáról és visszatéréséről elmélkedünk. Ha Jézus valóban Isten, az Atya éppen olyan, mint Ő.

Hogyan folytathatjuk hétköznapi életünket, közben a második adventet várva? Az élet napi ritmusában miért olyan könnyű megfeledkezni Jézus visszajöveteléről? Hogyan tanulhatjuk meg teendőink végzése közben mindig gondolatainkban tartani ezt a nagyszerű ígéretet, a kellő időt, figyelmet és komolyságot megadva neki?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2012. 3. negyedév

Pál első és második levele a thesszalonikaiakhoz

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: