„Pál és Silvánus és Timótheus a thesszalonikabeli gyülekezetnek, Istenben, a mi Atyánkban, és az Úr Jézus Krisztusban: Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól” (2Thessz 2:1-2). Milyen reményt és ígéretet fejez ki még ez az egyszerű üdvözlés is? Milyen teológiai mondanivalót, mennyi reményt, ígéretet találunk benne? Hogyan tanulhatjuk meg ezt a reménységet, ezeket az ígéreteket a magunkénak érezni?

Pál gyakran beszél a kegyelemről és a békéről, mint ahogy itt is. E kettő vajon nem kapcsolódik egymáshoz? Vajon nem vezet el a békéhez, ha felismerjük Isten kegyelmét, Jézusban ígért megváltását? Legyünk bármilyen helyzetben, feltétlenül fontos elég időt fordítani annak végiggondolására, hogy Isten megváltást és kegyelmet ajánl, pedig méltatlanok vagyunk. Vajon hogyan lehetne ennél jobban tapasztalni azt a békességet, amit ígér? Ne önmagunkat állítsuk a figyelem központjába, hanem csak Jézusra összpontosítsunk és mindarra, amit benne kapunk!

Hasonlítsuk össze 1Thessz 1:1 versét 2Thessz 1:1-2 verseivel! A megfogalmazásban van egy kis különbség. Milyen jelentőséget találunk az eltérésben?

A két rész között egy különbség van. Az első levélben Pál így ír: „az Atya Istenben”, a második levél elején pedig ez áll: „a mi Atyánkban”. Ez a megfogalmazás a kapcsolatot érzékelteti. Vannak, akik közel érzik magukhoz Jézust, az Atya Istentől azonban félnek. Pál arról biztosítja a thesszalonikaiakat, hogy éppen úgy bízhatnak az Atyával való kapcsolatukban, mint Jézusban. Jézus azért jött a földre, hogy bemutassa, milyen az Atya.

Minek a bizonyosságát, reményét találjuk Jn 1:18 és 14:7-11 verseiben, különösen 2Thessz 1:1-2 fényében?