A HELYES KERESZTÉNY MAGATARTÁS (1THESSZALONIKA 5:16-18)

1Thessz 5:12-16 szerint a keresztényeknek meg kell tanulni, hogyan fogadják és adják az építő kritikát. Ez csak az emberi kapcsolatok keretében történhet. Lényegében minden kereszténynek meg kell tanulni felelősen viselkedni és másoktól is felelős viselkedésre számítani. Az imádkozó gyülekezet fejlődni fog az intés és a bátorítás terén.

1Thessz 5:16-18 szakasza értelmében Pál szerint mi Isten akarata minden hívőt illetően? Miért fontos mindegyik? Lásd még Gal 5:22; Fil 4:4!

Az (Amerikában) ismert adventista prédikátor, Glenn Coon sokszor mondta, hogy a Biblia sokkal több helyen szólít fel az örömre, mint a szombatünneplésre. Mégsem hangsúlyozzuk az örömet eléggé. Az örömteli élet a Lélek egyik gyümölcse (Gal 5:22; Fil 4:4). Lélek által még szenvedés közben is lehet örülni (1Thessz 1:6).

Pál bizonyosan jó például szolgált a szüntelen imádkozásra. Amint az eddigiekben is láttuk, 1Thesszalonika levelét körbefonja az imádság. Pál itt arra szólítja olvasóit, hogy kövessék példáját.

A hála a következő keresztény erény, ami Pálban is megmutatkozott (1Thessz 1:2; 2Thessz 1:3). A pogányok romlásának egyik oka, hogy nem adtak hálát Istennek (Róm 1:21). Thomas Erskine szerint „Az Újszövetségben a vallás a kegyelem, az etika pedig a hála” (idézi F. F. Bruce: Paul: Apostle of the Heart Set Free. London, 1997, Paternoster Press. 19. o.). Érdekes megfigyelni, hogy az „örülj” és „légy hálás” görög kifejezéseknek ugyanaz a gyöke. Az istenfélők örömének kulcsa, hogy folyamatosan hálásak Istennek.

Nyissuk ki a szemünket! Isten ajándékai mindenütt körülvesznek, mi csak elfelejtünk hálát adni értük, mert gyakran inkább az élet nehézségeire és küzdelmeire figyelünk. Ha egyre jobban ápolnánk magunkban a hálás lelkületet, sokkal közelebb kerülhetnénk az Úrhoz és több lenne az életünkben az öröm.

Írjunk össze tíz dolgot, amiért hálásak vagyunk! Konkrétan nevezzük meg mindet! Majd mindegyiket foglaljuk bele egy-egy rövid imába! Figyeljük meg, hogy mennyire megváltozik a magatartásunk, a hozzáállásunk! Ez a gyakorlat jól mutatja, hogy milyen fontos a hála az Istennel való kapcsolatunkban!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2012. 3. negyedév

Pál első és második levele a thesszalonikaiakhoz

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: