A Krisztusban meghaltak

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: János 5:28-29; Apostolok cselekedetei 17:3;

1Korinthus 15:20-23, 51-58; 1Thesszalonika 4:13-18;

Jelenések 20:4-6

„Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először akik meghaltak volt a Krisztusban” (1Thessz 4:16).

KULCSGONDOLAT: Pál itt a thesszalonikai hívőknek (és nekünk) nagyszerű reménységet ad a jövőre nézve: Krisztus második adventjének ígéretét.

A héten tárgyalt szakaszban (1Thessz 4:13-18) Pál a thesszalonikaiak között elterjedt teológiai félreértésre reagált. Nem tudjuk egészen pontosan, miben állt a tévedésük, de annyi biztos, hogy azoknak a sorsa nyomasztott többeket, akik Jézus visszajövetele előtt meghalnak. Úgy tűnik, az jelentett gondot, hogy elképzelésük szerint más helyzetbe kerülnek, akik Jézus visszatérése előtt meghalnak, mint akik életben lesznek akkor. A héten annak járunk utána, hogy mi tudható a körülményekről, amelyek 1Thessz 4:13-18 szakaszának megírására késztették Pált. Ebben a részben nemcsak az I. században lábra kapott tévedéseket igazítja helyre az apostol, hanem egyben olyan szilárd talajt vet, amelyen a XXI. század keresztényei is bizton megállhatnak. „Mert semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr, míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak” (Ám 3:7). Pál apostol prófétai szolgálata által pedig csodálatos igazságokat fedett fel előttünk az Úr a második advent természetével kapcsolatban. E versek tanulmányozása közben imádkozva mélyedjünk el az ebben a szakaszban található, felbecsülhetetlen értékű reménységben!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2012. 3. negyedév

Pál első és második levele a thesszalonikaiakhoz

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: