Mi az üzenete 1Thessz 1:6-7 verseinek? Hogyan értsük ezt arra is gondolva, hogy csak Krisztus lehet az igazi példaképünk?

A legtöbb fordításban nem tűnik ki, de a 6. versben Pál azt a mondatot folytatja, amit még a 2. versben kezdett el, és ami a 10. verssel ér véget. E hosszú résznek az a fő témája, hogy az apostol felsorolja, mi mindenért fejezi ki háláját imájában. A 6-7. versekben újabb két dolgot megemlít. Hálát ad (2. vers) azért, hogy (5. vers) a thesszalonikaiak követőivé lettek az apostolnak és munkatársainak, ugyanakkor ők maguk is példaképpé váltak. Gyakran figyelmeztetünk rá, hogy veszélyes, ha az ember Krisztuson kívül valaki más követőjévé akar válni, és joggal, hiszen időnként még a legkiválóbbak is okoznak csalódást. Viszont kellenek a példaképek is. Alkalmanként szükségünk van egymástól jövő útmutatásra, tanácsra és segítségre, hogy átrágjuk magunkat bizonyos kérdéseken, átvészeljünk nehezebb időket. Ki nem érezte még, hogy milyen áldás egy-egy jó tanács, jó példa!? Ugyanakkor akár tetszik, akár nem, ha vezetők leszünk a gyülekezetben, az emberek követni fogják a példánkat. Éppen ezért annyira fontos, hogy a tapasztaltabb keresztények éljék is, amit hirdetnek és életükkel mutassák be azt, amiről beszélnek.

Pál azonban még egy pár dologra figyelmezteti olvasóit. Először is, a példa követése (6. vers) a megismerés után történik (5. vers). A thesszalonikaiak elsősorban Isten Igéjének megismerésére összpontosítottak, majd a Szentlélek által közvetlenül alkalmazni is kívánták életükben a megismert igazságokat. Isten Igéje mindig megbízható. Majd Pál kijelenti, hogy igazi példaképünk az Úr (6. vers). Amit Jézus tett, ill. tenne, sokkal megbízhatóbb példa, mint Pál eljárása; az apostol nem dédelgetett hamis ábrándokat önmagával vagy jellemével kapcsolatban (1Tim 1:15). Ezzel együtt nagyra értékeli, hogy az új keresztények szeretett tanítójukként, mentorukként tekintenek rá, és igyekeznek követni a példáját, de nekik is méltó példaképpé kell válniuk. A thesszalonikai hívők a szenvedések között is örömet tanúsítottak, és ebben adtak példát. A szenvedés megkeserítheti, de jobbá is teheti az embert. Az evangélium és a Szentlélek ereje miatt a thesszalonikai hívők – Pálhoz és Siláshoz hasonlóan – szenvedéseik dacára természetfeletti örömre leltek (ApCsel 16:22-25).

Milyen példának bizonyulunk a gyülekezetben? Az életünk mely dolgai segíthetnek annak, aki hasonlóan cselekszik? Mi az, ami nem követendő példa?