Mit jelent az, hogy Isten kiválasztott (1Thessz 1:4)? Azt, hogy gyakorlatilag nincs választásunk? Vagy azt, hogy akit nem választott ki Isten, az nem üdvözülhet, még ha szeretne, akkor sem?

A 4. versben folytatódik az a körmondat, amit Pál még a 2. versben kezdett azzal, hogy „Hálát adunk…” Többek között azért ad hálát Istennek, mert tudja, hogy Isten kiválasztotta a thesszalonikaiakat.

Bizonyos keresztények a kiválasztottság gondolatával kapcsolatban túlzásba esnek, ami ahhoz vezet, hogy a hívő nem figyel oda életstílusára, magatartására. Szerintük az üdvösség Isten választásától függ, nem a miénktől. Ez a tanítás olyan gondolatot is kiválthat, hogy Isten csak némelyeket részesít kegyelmében, vagy aki egyszer üdvösségre jut, az már soha nem dönthet másként.

Hogyan fejezi ki a Szentírás, hogy az üdvösséget mi magunk választhatjuk (Józs 24:15; 1Tim 2:4; Jel 3:20)?

Az ember képtelen lenne a hitre, ha Isten nem vonná magához, ám végső soron az Úr engedi, hogy meghozzuk saját döntésünket Őt és értünk vállalt tetteit illetően. Kiválasztott minket Krisztusban. Minden embert kiválasztott az üdvösségre. Az, hogy egyesek nem üdvözülnek – nem tartanak igényt a felkínált üdvösségre –, a saját döntésük következménye, nem Istené. Pál is megfogalmazta 1Tim 2:4 versében: Isten „azt akarja, hogy minden ember idvezüljön és az igazság ismeretére eljusson.”

Gondoljunk bele, mit jelent nekünk a tudat, hogy Isten „kiválasztott” – azt akarja, hogy üdvözüljünk! Ha pedig elveszünk, akkor ránk nézve nem teljesül az emberiség egészére vonatkozó vágya. Milyen bátorítást találunk ebben az igazságban?