HÁZI GYÜLEKEZETEK

Olvassuk el Róm 16:5, 1Kor 16:19, Kol 4:15 és Filem 1-2 verseit! Mi a közös bennük?

A római korban a lakhelyeknek két fő típusa létezett. Volt a domus, a nagy, családi ház, amit egy belső udvar köré építettek. Főként így laktak a tehetősebbek. Egy ilyen házban 30-100 ember is összegyűlhetett. A lakások másik fő fajtája az insula volt: alul az utcára nyíló műhely vagy bolt, az emeleten pedig lakás. A városi munkásemberek leginkább ilyen házakban éltek. Egy-egy ilyen otthonban vagy műhelyben normális körülmények között csak kisebb gyülekezet fért el.

Mindkét lakástípusban egy család két-három generációja élt együtt, de volt helye a családi vállalkozás alkalmazottainak, a látogatóknak és még a rabszolgáknak is. Ha a családfő megtért, az mindenképpen nagy hatással lehetett a ház minden lakójára. Egy városi házi gyülekezet számára az ideális hely a település központja közelében lehetett. A lakáshoz tartozó műhely vagy üzlet lehetőséget biztosított a munkát kereső mesteremberekkel, kereskedőkkel, vásárlókkal és kézművesekkel való találkozásra. Pál missziómunkája nagyrészt ilyen közegben történhetett.

A világ bizonyos részein még ma is házi gyülekezetekben tartanak istentiszteletet, főként ha nincs külön gyülekezetük. Az is előfordul, hogy másra nincs engedély, így a házi gyülekezet marad az egyetlen lehetőség.

Mit tudhatunk meg ApCsel 18:1-3 verseiből Pál munkamódszereiről?

Római polgárként és mint az izraelita elit egykori tagja, Pál bizonyára a felsőbb réteghez tartozott. A kétkezi munka végzése bizonyos áldozat lehetett számára, viszont így azonosulhatott a munkásemberekkel és sikerült is kapcsolatot kialakítania velük (lásd 1Kor 9:19-23).

Gyülekezetünk milyen kapcsolatban áll a környezetével? Vajon részét képezi a közösségnek, vagy inkább olyan, mint egy erőd, elszigetelve magát a világtól, hogy veszélyei ne hathassanak tagjaira?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2012. 3. negyedév

Pál első és második levele a thesszalonikaiakhoz

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: