Az I. századi görög-római világban különösen sok filozófus lépett fel, akik nyilvános fórumokon igyekeztek hatni egyénekre és csoportokra egyaránt, nagyjából úgy, mint ahogy a mai utcai prédikátorok működnek.

Az ókori filozófusok szerint az ember képes belülről változtatni magán (a megtérés egy formája). Remélték, hogy nyilvános szónoklataikkal és magánbeszélgetéseikkel előidézhetik tanítványaikban a változást. Ezért igyekeztek kételyt ébreszteni hallgatóikban addigi szokásaik és gyakorlatuk iránt, hogy így nyitottá váljanak az új gondolatokra és a változásra. A végső cél az egyre nagyobb önállóság és az erkölcsi fejlődés volt.

A filozófusoktól elvárták: azzal érdemeljék ki a szólás jogát, hogy előbb a saját életükben nyerjék el az erkölcsi szabadságot. „Orvos, gyógyítsd meg magad!” – az ókori világban ez bevett elgondolás volt. A filozófusok azzal is tisztában voltak, hogy üzenetükön időnként alakítani kell, ha különféle gondolkodású emberekhez szólnak, valamint fontos őrizni jellemük és tanításuk tisztaságát. Tehát számos párhuzam vonható e tanítók és Pál munkája között, aki szintén sokfelé megfordult és nyilvános helyeken is tanított (ApCsel 17:17; 19:9-10). Viszont két fő különbséget találhatunk Pál és a filozófusok módszerei között. Először is, az apostol nemcsak nyilvános helyeken tevékenykedett. Arra törekedett, hogy követőit tartós közösségekbe fogja össze. Ehhez valamelyest el kellett különülni „a világtól”, és érzelmi kötődésnek, mély elköteleződésnek is ki kellett alakulnia a csoportokban. Másrészt Pál azt is tanította, hogy a megtérés nem egy bölcs beszéd hatására meghozott belső döntés eredménye, hanem Isten természetfeletti munkája, ami kívülről hat az emberre (lásd Jn 3:3-8; Gal 4:19; Fil 1:6). Tanítása nem csupán filozófia volt, hanem az igazság hirdetése és annak bemutatása, hogy milyen hatalmas munkát végez Isten az emberiség megváltásáért.

A filozófusok működésének árnyoldala az volt, hogy tevékenységükkel a létfenntartás kényelmes módját űzték, sok szélhámos is akadt közöttük, vagy szexuálisan használták ki hallgatóikat. Persze voltak valóban tisztességes tanítók is, ám az ókori világban erős kétkedéssel tekintettek a vándortanítókra.Pál azzal akarta elejét venni a fenntartásoknak, hogy általában nem fogadott el támogatást hallgatóságától, hanem kemény, kétkezi munkával tartotta el magát. Ez pedig az elszenvedett bántalmazásokkal együtt bizonyította, hogy őszintén hitt abban, amiről prédikált, és nem a haszonszerzés reményében beszélt. Legmeggyőzőbb prédikációja az élete volt.