ELLENÁLLÁS THESSZALONIKÁBAN

ApCsel 17:5-9 szakasza szerint főleg mi váltotta ki az ellenállást Pál üzenetével szemben? Milyen kijelentésekkel akarták ellenfelei a városi elöljárókat is érdekeltté tenni az esetben? Hogyan fogadták ezt a város vezetői?

Amikor valaki új tanításokat hirdet, fellelkesítve az embereket, egyéb vallási csoportok vezetőiben és tanítóiban féltékenység ütheti fel a fejét. Immár mások felé irányul a figyelem, aminek középpontjában addig ők álltak. Ez ésszerűtlen viselkedést is kiválthat belőlük, amikor megpróbálják csökkenteni az új tanító befolyását. A római történész, Suetonius szerint röviddel Az apostolok cselekedetei 17. fejezetében lejegyzett események előtt a római zsidóság véleménye megoszlott a Suetonius által „Chrestusnak” nevezett személy megítélésében. E név azt sejteti, hogy a rómaiak félreértették a zsidó Messiás – azaz görögül: Krisztus – fogalmát. Nyilván az történt, hogy valaki az evangéliumot prédikálta, ami felbolydította a római zsidó közösséget.

A római hatóság számára a Messiásról folytatott vita olybá tűnt, mintha új uralkodót készültek volna ültetni Róma trónjára (lásd ApCsel 17:7). Valószínűleg ezért száműzött minden zsidót a fővárosból a császár (ApCsel 18:2). A száműzöttek közül többen Thesszalonikában telepedtek le, vagy átutaztak a városon, így az események híre oda is eljutott. Mivel az evangélium egészen felfordította a római zsidóság világát, a thesszalonikai vallási vezetők elszántan igyekeztek megakadályozni, hogy náluk is hasonló helyzet alakuljon ki.

Thesszalonika városát öt-hattagú, „polgármesterekből” álló városi tanács vezette, amelyben testületi döntéseket hoztak. Ez a rendszer lehetőséget biztosított arra, hogy jelentős függetlenséget élvezzenek Rómától, amit nem szívesen adtak volna fel. Tehát a város vezetőinek magatartása ezt az esetet illetően igazán figyelemreméltó volt az adott körülmények között. A nem sokkal korábbi, római eseményekkel való hasonlóságok miatt az új keresztényekre akár még súlyos testi fenyítést is kiszabhattak volna. A város vezetői azonban elfogulatlanul döntöttek (szemben az ApCsel 16:22-40 szakaszában leírt esettel). Az új keresztényektől tekintélyes összeget kértek biztosítékként, hogy Pál nem lesz további háborgás okozója, majd mindenkit elengedtek.

Az irigység és a féltékenység egészen tönkreteheti az embert. Mit tanulhatunk Jézus életéből és tanításaiból, aminek segítségével legyőzhetjük e pusztító érzéseket?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2012. 3. negyedév

Pál első és második levele a thesszalonikaiakhoz

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: