SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 17:5-9,

10-15, 16-34; 1Korinthus 1:18–2:2; 1Thesszalonika 2:17–3:10

„Mert kicsoda a mi reménységünk, örömünk és dicsekedésünk koronája? Avagy nem azok lesztek-é ti is a mi Urunk Jézus Krisztus előtt az ő eljövetelekor? Bizony ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk” (1Thessz 2:19-20).

KULCSGONDOLAT: Az igazi evangelizáció közben olyan kapcsolatok szövődnek, amelyek kiállják az idő próbáját és az örökkévalóságon át tartanak.

Pál háromhetes evangelizációt tartott Thesszalonikában. Nagy érdeklődést váltott ki a sorozat, csakhogy közben felszította a helyi vallási vezetők és bizonyos közönséges elemek, mondhatni gengszterek ellenállását. Végül a városi tanács kiutasította Pált, sőt azt is meg akarták akadályozni, hogy visszatérhessen.

Ez a tanulmány az azt követő idővel foglalkozik, amikor Pál az evangéliumot hirdette Thesszalonikában. Egy ilyen tapasztalat után könnyen megtehette volna az apostol, hogy csak az ellenállásra és a különböző nehézségekre gondol, ő elsősorban mégis azokra a kapcsolatokra figyelt, amelyeket a thesszalonikai új, keresztény közösség tagjaival alakított ki.

Mélyen elszomorította, hogy nem tölthetett több időt az ottani hívőkkel. Tudta, hogy mivel ilyen rövid idő után kellett távoznia, az új keresztények védtelenebbek a csalódásokkal és ártalmas hatásokkal szemben. Személyesen nem lehetett közöttük, ezért a Szentlélek levelek írására késztette, amelyek megtalálhatók az Újszövetségben: Pál apostol első és második levele a thesszalonikaiakhoz címmel.