ERŐSÍTŐ KÖRNYEZET

Az evangelizáció fontos része hetente történik a gyülekezetben, amit „ápolásnak” vagy „beépítésnek” nevezünk. Általában eredményesek vagyunk abban, hogy meghívjuk az embereket a gyülekezetbe, viszont nem mindig sikerül olyan környezetet is teremteni, ahová szívesen visszatérnének, a közösségben megállapodva. Ha tanítvánnyá akarjuk tenni az embereket, figyelnünk kell minden egyes új keresztény hitbeli megalapozására, gondozására.

Mit jelent ez? A „megalapozás” azt fejezi ki, hogy szilárd, állandó alapra helyezünk valamit. Segítenünk kell abban, hogy az új tagok megalapozódjanak a hitben és a közösségben. A lelki táplálást általában a „nevelés”, „gondoskodás”, „ápolás”, „képzés” és „oktatás” kifejezésekkel magyarázzuk. Amikor valaki elfogadja az Úr Jézust Megváltójának, fontos megalapozni a keresztény közösségben lelkileg és a kapcsolataiban, majd gondozni is kell. Tehát egy új keresztény nevelésre, gondozásra, támogatásra, képzésre és oktatásra szorul az Úr dolgaiban.

A „közösség” a kulcs. A közösségen belül találkozhatunk egymással, tudunk egymásra hatni. Fontos, hogy az egyházhoz csatlakozókat a lelki közösségen belül gondozzuk.

Mit tudhatunk meg a következő igékből a hívők lelki közösségének fontosságáról? Miért van erre olyan nagy szüksége az új hívőknek, akik a misszió hatására jönnek a gyülekezetbe? ApCsel 2:42; 11:19-23; 20:35; Róm 1:11-12; 1Jn 1:7

1Jn 1:7 versében a többes szám első személy azt az érzetet kelti, hogy noha egyénileg járunk a világosságban, mégis közösséget alkotunk. Ha a hívők valóban a világosságban járnak, közösség és egység alakul ki közöttük. Így létrejön az a biztonságot adó környezet, amelyben az emberek arra figyelnek, hogy mi Isten akarata az életükkel kapcsolatban, bátorítják egymást a hit útján. Fontos az új tagokat segíteni, hogy boldogok, elégedettek legyenek a gyülekezetben. Abban is a segítségükre kell lenni, hogy a szó legteljesebb értelmében tanítvánnyá váljanak. Ide tartozik még a készség fejlesztése, hogy másokat is az Úr Jézussal való üdvözítő kapcsolatra vezethessenek.

Gyülekezetünk vajon tudatosan figyel az új tagok megalapozására? Hogyan kapcsolódhatnánk be még jobban az új (vagy akár a régebbi) tagok erősítésébe?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: