ÖNKÉNT VÁLLALT SZOLGÁLAT

A Biblia egyértelműen kifejti, hogy egykor a bűn szolgái voltunk, de Krisztus által felszabadultunk (Róm 6:6; Gal 5:1; 1Thessz 1:10), Isten gyermekei lettünk (Róm 8:15) és újjászülettünk (1Pt 1:23).

Az lesz Isten eredményes munkása, aki múltját átadja az Úrnak és erőt kap tőle, hogy feladatát végezze a jelenben meg a jövőben. Ezt úgy is mondhatnánk, hogy akit Krisztus megszabadított, az Úr szolgája lehet. Ha ezt az igazságot nem értjük, furcsának tűnhet, hogy a felszabadítás szolgaságba vezet. Pedig ez is éppen olyan igaz, mint hogy „akkor töltekezhetünk fel lelkileg, ha állandóan megüresítjük magunkat.”

Mire utalt Pál, Jakab és Simon Péter Isten és Jézus Krisztus szolgájának nevezve magát (Fil 1:1; Jak 1:1; 2Pt 1:1)? Hogyan vonatkoztassuk ezt önmagunkra?

Uraik saját tulajdonuknak tekintették és dolgoztatták rabszolgáikat. Keresztény viszonylatban a Mester szolgálatában végzett munka önkéntes döntés alapján történik. Isten nagyon szeret, tehát nem kényszeríti ránk akaratát. Pál, Jakab és Simon Péter ezzel a kifejezéssel azt kívánta bemutatni, hogy maradéktalanul azonosítja magát Krisztussal és művével, fenntartások nélkül szolgálja az Urat. Nem akartak önmaguknak fontosságot tulajdonítani, hogy az emberek csakis Jézusra figyelhessenek. A szolgaság hasonlata azt érzékelteti, hogy Jézus őszinte követői önzetlen szolgálatukkal nyilvánítják ki hűségüket.

Mit tudhatunk meg Jn 8:34-36 verseiből a bűn szolgaságáról és a szabadulás módjáról?

Jézus hallgatói tisztában voltak azzal, hogy a rabszolgák nem éltek biztonságban. Ha a gazdának úgy tartotta kedve, el is adhatta őket, az úr fia azonban mindig biztonságban volt a családban. Jézus itt a rabszolgatartó kor egyik élethelyzetével akart egy fontos lelki igazságot bemutatni. Ha Isten Fia lelkileg felszabadít a bűn szolgaságából, valóban szabaddá válunk. A felszabadított rabszolgák általában nem hajtották ismét igába a fejüket, lelki értelemben azonban éppen ez történik, amikor megszabadulunk a bűn rabságából és Krisztus szolgái leszünk (Róm 6:17-18). Megszabadulva mindentől, ami arra késztet, hogy csak magunkkal foglalkozzunk, szabadon tekintettel lehetünk másokra is és arra, amivel a hasznukra lehetünk. Ez a szolgáló élet titka.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: