EGYÉNI HOZZÁJÁRULÁS

Ezen a héten saját misszióterületünkről gondolkozunk, ill. arról, hogy milyen lehetőségeink vannak a bizonyságtevésre és az evangelizációra. Tisztán kell látnunk azt is, hogy mivel a gyülekezet a tagjaiból tevődik össze, az egyes emberek erőfeszítései hozzájárulnak a gyülekezet közösségének evangelizációjához. Vajon ismerjük gyülekezetünk stratégiáit, amelyeket követve Jézushoz akarják vezetni az embereket? Ha igen, akkor a saját misszióterületünkhöz tartozókat meghívhatjuk, hogy vegyenek részt a gyülekezet tevékenységeiben, programjaiban. Fontos azonban a másik oldal is. Vajon gyülekezetünk misszióvezetője tudja, hogy mit végzünk saját misszióterületünkön? Ha igen, akkor imáikkal és erőforrásaikkal támogathatnak minket.

Milyen bátorítást találunk Jn 4:37-38 verseiben, amikor Jézus azt mondja: „más a vető, más az arató”? Mire utal ezzel? Hogyan tapasztaltunk valami hasonlót mi magunk is?

Jézus valószínűleg az evangélium magjára utalt, amit Ő maga, Keresztelő János és a samáriai asszony vetett el. A tanítványok ott arattak, ahol mások vetették el a magot, és valóban eljött az idő, amikor a vetők és aratók együtt örülhettek. Nem arra vonatkoznak Jézus szavai, miszerint „más a vető, más az arató”, hogy egy ember csak vető, a másik csak arató lehet. A gyülekezeteinkben talán nagyobb hangsúlyt helyezünk az aratásra, viszont igaz, hogy vetők nélkül az aratók hiába várnák a termést. Isten arra hív, hogy vessünk és arassunk, éppen ezért a gyülekezetekben általában a vetés és aratás tevékenységei összekapcsolódnak. Megeshet, hogy amit a saját misszióterületünkön elvetettünk, azt a gyülekezet egészének arató programja fogja learatni. Az is előfordulhat viszont, hogy a mások által elvetett mag akkor érik meg az aratásra, amikor valaki a mi misszióterületünkre ér. Hogyan járulnak hozzá az egyes emberek a gyülekezet egészének a munkájához (lásd 1Kor 12:12-27)? A földművelési munkákból tudjuk, hogy a vetés előtt meg kell tisztítani és fel kell szántani a talajt. A vetés és az aratás egy folyamat részét képezi, ami még azt követően is tart, hogy az ember csatlakozik az egyház testületéhez. Ugyanis nem szabad a földeken hagyni azt, amit learattak, hanem be kell vinni a csűrbe.

Hogyan kapcsolódhatunk be jobban gyülekezetünk vető és arató munkálataiba? Hogyan tapasztaltuk már, hogy ha mások üdvösségéért fáradozunk, a saját hitünk is erősödik? Vajon miért van ez így?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2012. 2. negyedév

Az evangélium hirdetése

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: