AZ IGAZ ÉLET TANÚSÁGA

Vajon a tettek valóban hangosabbak a szavaknál? Igen, jóval hangosabbak! Ezért igaz, hogy egy üzenetet közölni lehet szavak nélkül, csupán tettekkel, de éppen olyan erő van a tettek nélküli szavakban is. Ám különösen nagy az üzenet hatása akkor, ha a szavak és a tettek összhangban állnak egymással. Ha valaki azt állítja, hogy szereti Istent, de a tettei ennek az ellenkezőjét jelzik, az a képmutatás. Tehát a legrosszabb, ha az ember másként beszél, mint cselekszik.

A következetességre felfigyelnek az emberek. Talán azt hisszük: a családtagjaink, barátaink meg sem hallják, amit mondunk, közben pedig figyelik, hogy vajon a cselekedetünk, az életünk egybevág-e a szavainkkal.

Mit árul el 1Pt 3:1-15 szakasza a keresztény élet erejéről és arról, hogy mennyire képes Krisztus számára megnyerni azokat, akik még nem hisznek? Képzeljük csak el, milyen erő kísérné bizonyságtételünket, ha maradéktalanul e tanács szerint élnénk! Mi a 15. vers üzenete a személyes bizonyságtétel összefüggésében? Lásd még Mt 5:16!

El tudjuk képzelni, milyen viszályok alakulhattak ki, amikor egy pogány nő elfogadta Jézust Megváltójának, de a férje megmaradt a pogányságban. Talán az asszony saját misszióterületének érezte a férjét, fontosnak tartotta az üdvösségét, ezért sokat vitázott, zsörtölődött vele. Péter tanácsa szerint viszont hűséges maradhat Istenhez, reménykedve és imádkozva, hogy hívői életével majd megnyeri hitetlen férjét Istennek. Ezt úgy is megfogalmazhatnánk, hogy hétköznapi élete lehet folyamatos, erőteljes bizonyságtétel.

A világítás kifejezés felöleli mindazt, amit azért tehetünk, hogy a kárhozat felé tartókat Isten országához vonzzuk. Fontos, hogy a környezetünkben élők ne csupán szép szavainkat hallják. A jó cselekedeteinket is látniuk kell, mert így ismerhetik fel Isten erejét, ami rajtunk keresztül mutatkozik meg. A Lélek pedig késztetni fogja őket, hogy rájöjjenek, milyen lehetőség és áldás Isten jelenléte az emberek életében. Meg kell győzni az embereket arról, hogy a kereszténység nem csupán egy cím, amit magunkénak tulajdoníthatunk, hanem egy kapcsolat, aminek élvezhetjük erejét. A tanítás fontos módszere a példák alkalmazása, a keresztények pedig példaképek, akár törekszenek erre tudatosan, akár nem. Tetteink, puszta lényünk bizonyságtétele erősebb annál, mint amit mondunk, vagy amit hitünkről vallunk. Nem véletlenül ijesztő ez a gondolat – annak is kell lennie!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: