Ritkán előfordul ugyan, hogy valaki egyenesen megkérdezi egy kereszténytől: „Mit tegyek, hogy üdvözüljek?”, de többnyire a hívőknek kell elindulni és megkeresni azt, aki elveszett. Szokták mondani, hogy a gyülekezet olyan, mint egy erőd, amit egyesek időnként elhagynak egy kampány vagy misszió idején. Ilyenkor begyűjtenek néhány megtérőt, akiket arra tanítanak, hogy ne kerüljenek túl közel a világhoz, ahonnan megmentették őket. Persze nem az a lényeg, hogy ez a gondolat igaz vagy csupán feltételezés. Valóban sok adventistának alig vagy egyáltalán nincs szoros baráti kapcsolata a közösségen kívül. Egyrészt fontos tartózkodni a szentségtelen hatásoktól, ugyanakkor egy bizonyos mértéken túl ez az elszigetelődés megnehezíti, hogy valóban eljuttassuk az emberekhez az evangélium üzenetét.

Hogyan viszonyuljanak a keresztények a világhoz? Mit tudhatunk meg erről Jn 17:11-19 verseiből (lásd még Kol 4:2-6)?

Az alábbiakat szűrhetjük le az idézett részből Jézus tanítványainak a világgal való viszonyáról:

a világban vannak (11. vers)

nem a világból valók (14. és 16. vers)

nem kell még kivenni őket a világból (15. vers)

Jézus a világra küldi őket (18. vers)

Ebben a világban születünk, és amíg élünk, Isten mindannyiunkra valamilyen feladatot bíz. Miként első tanítványait, úgy bennünket is azért küld a világba, hogy hozzá vezessük, akit csak tudunk és bemutassuk az embereknek az üdvösség ígéretét, amit Jézus az egész emberiségnek felkínál. Közös kihívásunk, hogy tudatosan bővítsük személyes misszióterületünket. Ez jelentheti az életstílusunkon való változtatást, hogy így több olyan emberrel találkozzunk, akik nem járnak gyülekezetbe, templomba. Egyáltalán nem kell emiatt megalkudnunk az elvek, a meggyőződésünk, az értékeink tekintetében, csak tiszta lelkiismerettel keressük az alkalmakat a találkozásra. Igyekeznünk kell úgy kapcsolatba lépni az emberekkel, hogy barátaikká, majd ebből következően Isten igazságának csatornáivá válhassunk számukra. Általában fő feladatunknak tartjuk azt, hogy meghívókat küldjünk ki és meghívjuk magunkhoz az embereket. Jézus azonban arra szólít, hogy mi menjünk hozzájuk.

Gondoljunk a saját helyzetünkre! Hajlamosak vagyunk túlságosan elszigetelődni, eltávolodni a világtól? Vagy inkább túl kényelmesen érezzük magunkat a világban?