MÁSOK HELYZETÉBE BELEGONDOLVA

Itt meg kell említeni egy lényeges pontot: fontos tudnunk, hogy mit tekintenek az emberek elsődlegesnek, és ne csak azt akarjuk megadni, ami szerintünk kell nekik. Mi aggasztja őket? Milyen problémákkal küzdenek? Érzésük szerint mire van szükségük?

Hogyan közelített Pál a különböző népekhez? Mit tudhatunk meg erről 1Kor 9:20-22 szakaszából? Miért próbálta felmérni, hogy mire volt az embereknek szüksége, mi foglalkoztatta őket? Milyen tanulságot vonhatunk le ebből magunk számára, miközben igyekszünk felvenni a kapcsolatot a környezetünkben élőkkel (lásd még Zsid 4:15)?

Pál apostol kész volt bárhová elmenni, bármit megtenni – természetesen az elvi kérdésekben való megalkuvás nélkül –, csak hogy jobban meg tudja győzni az embereket az evangélium igazságáról. Más szóval, hajlandó volt mások helyébe képzelni magát, megpróbálta megérteni őket, hogy eldönthesse, miként lehetne a legjobban Jézus Krisztushoz vezetni őket. Gyakran előfordul ugyanis, hogy azt akarjuk adni, ami szerintünk másoknak kell, pedig először is meg kellene tudnunk, ők mit tartanak szükségesnek. A helyükbe képzelni magunkat annyit jelent, hogy az egész életet és annak minden kérdését megpróbáljuk az ő szemszögükből látni. Meg kell értenünk, mi bántja őket és mi okoz örömet nekik, azaz képeseknek kell lennünk ott elérni őket, ahol vannak.

Természetesen éppen ezt tette Jézus. Földi életében azonosította magát azokkal, akiknek a megmentéséért jött. Érti küzdelmeinket és fájdalmunkat, mert Ő is tapasztalt hasonlókat. Nagy csalódások érték, hamisan vádolták, elutasították, igazságtalan büntetést szenvedett el. A legteljesebb értelemben igaz lett rá, hogy „Velünk az Isten”, amikor belépett az emberi életbe.

Ebből következően Jézus képes arra, hogy ott vegye fel a kapcsolatot az emberekkel, ahol vannak. Az evangéliumokat olvasva felfedezzük, hogy nemcsak egy evangelizációs és bizonyságtévő módszere volt. Mindenkivel a saját életterében találkozott. Jákób kútjánál a samaritánus asszonyhoz szólva az élő vízről beszélt. A földművesek társaságában utalt a vetésre, az aratás idejére és az időjárásra. Halászok között halakkal, hálókkal és viharokkal példálózott. Jézus a hétköznapi élet dolgaiból kiindulva csodálatosan bemutatta a fontos lelki igazságokat, aki pedig odafigyelt rá, az hallott az élet vizéről és az evangélium magvának elvetéséről. Sokan közülük valóban emberek halászai lettek Krisztusért.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2012. 2. negyedév

Az evangélium hirdetése

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: