Lelki ajándékok a misszióhoz

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: János 16:8, 13; Apostolok cselekedetei 2:40-47;

13:4-5; 1Korinthus 12:28-31; 1Péter 4:10

„És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: A szentek tökéletesbítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére” (Ef 4:11-12).

KULCSGONDOLAT: A lelki ajándékok olyan tulajdonságok, amelyekkel Isten minden tagot felruház, hogy az Ő dicsőségére, emberek megmentése érdekében használják azokat.

Egyházunk – nagyon helyesen – hangsúlyozza a prófétaság lelki ajándékát, azonban a szolgálatra való többi lelki ajándék fontosságát nem mindig nyomatékosítjuk, pedig lényeges, hogy megtegyük, hiszen itt egyértelműen bibliai tanításról van szó. Tehát egyházunknak komolyan kell vennie a nevezett ajándékokat, hogy a tagok természetesen elfogadják és gyakorolják.

Sajnálatos módon sok gyülekezeti tag nem él Istentől kapott ajándékaival, aminek számos oka lehet. Előfordul, hogy a hiba a tagokban van, máskor azonban többet tehetne a gyülekezet, bátorítva tagjait lelki ajándékaik megismerésére és a misszióban való használatára a Szentlélek vezetése alatt. Milyen kár, ha az ember kap valamilyen ajándékot, mégsem használja arra, amire szánták!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2012. 2. negyedév

Az evangélium hirdetése

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: