GONDOLATOK A SZOLGÁLATRÓL

Szolgálni annyit jelent, hogy segíteni, valakinek a hasznára lenni. Életünk egyik célja a szolgálat. Jézus maga is azt mondta, hogy ezért jött el a földre. Ha szolgálunk, másoknak kívánunk segíteni. A szolgálat mutatja, hogy Istenhez tartozunk, és az Ő akaratát kívánjuk beteljesíteni. Az igazi szolgálat nem azt jelenti, hogy vonakodva, kötelességből teszünk valamit másokért. A szolgálat önként vállalt cselekedet, amellyel Isten szeretetét mutathatjuk meg az embereknek. Az igazi szolga nemcsak kezével, de szívével is ad!

Ha elkötelezettek vagyunk az emberiség ügye iránt, hamarosan eltipornak és összetörik szívünket… de ha ösztönzőnk Isten szeretete, semmiféle hálátlanság nem tántoríthat el bennünket embertársaink szolgálatától.

Oswald Chambers

A vallás egyik legfőbb szabálya, hogy ne mulasszunk el egyetlen alkalmat sem, amikor Istent szolgálhatjuk. Mivel az Úr láthatatlan számunkra, felebarátunkban kell meglátnunk és szolgálnunk Őt, amit úgy fogad, mintha személyesen vele tettünk volna jót.

John Wesley

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: