JÉZUS ÉS A SZOMBAT – 1. rész

Könyvek születtek és születnek annak bizonyítására, hogy amikor Jézus itt volt testben, az embereket a hetedik napi szombatünneplésről rá akarta vezetni vagy a vasárnapünneplésre, vagy (ami ma gyakoribb) arra az elgondolásra, hogy a hetedik napot már túlhaladta, felváltotta egy általánosabb „nyugalom” Krisztusban. Viszont egyik elképzelésre utaló jeleket sem találunk a Jézusról és a szombatról szóló evangéliumi beszámolókban. Az ilyen könyvek megírásának nyilvánvaló oka, hogy igazolni próbálják, miért utasítja el a keresztény világ döntő többsége a szombatot már tizenhét, tizennyolc évszázada. Még azzal is érvelnek, hogy Krisztus szombati gyógyításai kondították meg a lélekharangot e parancsolat felett. Mit mondhatunk az ilyen érvekről? Ha alaposan megvizsgáljuk, mit tett Jézus szombaton, akkor éppen az ellenkezőjét találjuk annak, mint amit bizonyos teológusok megpróbálnak leszűrni ezekből az esetekből.

Olvassuk el Mt 12:1-13 szakaszát, és különösen figyeljünk Jézus szombati gyógyítására! Közben gondoljunk arra, hogy milyen környezetben található a csoda leírása, miért pontosan aznap vállalkozott rá Jézus és mire hívta fel ezzel a figyelmet!

Talán a 7. vers a kulcs, amiben megtaláljuk a magyarázatot. Rámutat a lényegre: ami számít, az az ember, a mások iránti könyörület, kedvesség és szeretet. A szombat több alkalmat biztosít a szükségben lévők iránti szeretet, kedvesség tanúsítására, mint a hét egyéb napjai, amikor a megélhetésünk biztosításáért kell dolgoznunk. A szombatot Jézus korára már megterhelték egy sereg emberi rendelkezéssel és szabállyal, amelyek öncélúvá váltak és elterelték arról a figyelmet, hogy a cél Isten és a többi ember szeretete volna. A Biblia szerint a szeretet a törvény betöltése, tehát félre kell tolni mindazt, ami a törvényt a szeretet tagadásaként tünteti fel, vagy ami a szeretet ellen hat. A szombat szeretet nélküli törvénnyé vált, és ez már durva törvényeskedés. Szombatnapi gyógyításaival Jézus éppen ez ellen harcolt. A vallási vezetők keménysége tűnt ki a vakon született ember meggyógyításakor (János 9. fejezet). Figyeljük meg különösen a 16. verset! Ilyen a törvény szeretet nélkül! Ha Jézus a szombatnapi gyógyításával kezdte volna elterelni az emberek figyelmét a hetedik napról, a szombatról, ezzel igencsak furcsa módot választott volna!

Kérdezzük meg magunktól: még hogyan fordulhat elő, hogy az ember a törvény szerint, de szeretet nélkül él? Megeshet, hogy éppen ebben vagyunk vétkesek?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2012. 1. negyedév

Pillanatképek Istenről

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: